Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Töri Szóbeli 6

2008.04.29

VI. Nemzetközi konfliktusok és együtt működés

1.,Nemzetközi konfliktusok a hidegháborúban

A Nyugat demokrácia fejlődését az Egyesült Államok (USA) határozta meg. A XX. században az USA-ban a demokrácia felfogásnak három klasszikus korszaka volt. Az elsőt konzervatív korszaknak lehetne jellemezni és John F. Kennedy elnökségéig tartott. A második korszak liberális korszak, mely Jimmy Carter elnökségéig tartott, majd a harmadik korszak, mely liberális konzervativizmusnak szokás nevezni és tulajdonképpen Bill Clinton elnökségének a végéig tartott. Ez a három nagy korszak tulajdonképpen az USA, mint világbirodalom (US Empire) kiépítésnek három korszaka. A három korszak legmeghatározóbb politikai momentuma, a demokrácia politikai definíciójának változása. Az izolacionizmus korszakában a demokrácia, mint önmagáért való dolog volt a politikai cél. Az első korszakban fő jelszó a közjó (commons) – a politika a középréteg és a felső tízezer érdekeit szolgálja. A második korszakban a köznyugalom (calmness) fő jelszó a kövessük Johns-ékat (cating up with the Joneses). A harmadik korszak fő jelszava biztonság (safety). Ez a három korszak tagadhatatlanul az USA három korszaka, azonban ez a három korszak USA politikusai meghatározták a Nyugat politikusainak gondolkodás módját. A USA világbirodalom kitermelt a frontállamokban (front state) is meghatározó vezetőket. Számtalan vezető politikus közül olyanokat választottam, akik új korszakot hoztak. Egy csoportosítás önkényes, elemzés politikában mindig szubjektív (C. Popper). Az általam választott politikusokat egy dolog köti össze :felléptek, harcot vívtak a Szabadság Jogokért és mindezt kérlelhetetlenül megalkuvás nélkül győztesen tették, a demokrácia védelmében, valódi konfrontációt lehetőleg elkerülve.

2.,Hunyadi János és kora

A Hunyadiak Magyarországon Hunyadi János: Hunyadi János (neve különböző forrásokban: Ugri Jankó; Szibinyányi Jank; Oláh János) Zsigmond hadvezére volt. Hatalmas tapasztalatot szerzett már fiatalon. Sikereivel kivívta a királyok elismerését és hatalmas birtokokat kapott. Ezek bevételeit teljes egészében a török visszaverésére fordította. Seregét huszita zsoldosok, személyes hívei, rokonai és köznemesi familiárisai alkották, továbbá gyakran fordult a felkelő nép felé. Első győzelmét 1441-ben aratta. Hadvezetését a támadásra alapozta. Változtatott a középkori harcmodoron. Egységei sokkal mozgékonyabbak lettek és kitűnően együttműködtek a különböző fegyvernemek. 1442-ben Gyulafehérvárnál alkalmazta először a huszita szekérvárakat a csatatéren. A siker nem maradt el. A törökök nem tudtak védekezni az új “csodafegyver” ellen. 1443-ban került sor az ún. téli hadjáratra, melynek távolabbi célja volt a török kiűzése Európából. A hadjárathoz majdnem minden uralkodóház ígért segítséget, de végül semmit nem adtak. Hunyadi maga szerelte fel az egész sereget. A közel 35. 000 fős sereg élére Jagelló Ulászló király (1439-44) állt. Céljuk Drinápoly bevétele volt. Rendkívül gyorsan nyomultak előre és közben csatlakoztak hozzájuk a helyi népcsoportokból is szép számmal. A törökök nem tudták feltartóztatni a sikert sikerre halmozó magyarokat, ezért 1444-ben rendkívül kedvező békeajánlatot tettek. (1444. drinápolyi béke) Ez a szerződés 10 évre békét szavatol, továbbá a törökök kivonultak Szendrő és Galambóc várából. Pápai nyomásra viszont a magyar seregek mégis támadásba lendültek. 1444. november 10-én került sor a döntő összecsapásra Várnánál. Az ütközet eleinte kedvezően alakult, de Ulászló halála zűrzavart és vereséget okozott. Az örökös a kiskorú V. László lett. 1446-ban a pesti országgyűlés Hunyadi Jánost nevezte ki gubernátornak (kormányzó) Ezt a címet 1453-ig töltötte be. Hunyadi a hatalmát ismét a török ellen akarta felhasználni. 1448-ban ismét támadást indított. Most azonban mások voltak az erőviszonyok. Időközben a török birodalom jelentősen megerősödött és könnyedén felmorzsolta Hunyadi seregeit 1448-ban a II. rigómezei csatában. A törökök annyira megerősödtek, hogy 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt és újabb támadásra készültek Magyarország ellen 1456. nyarán megkezdték Nándorfehérvár ostromát mintegy 150. 000 katonával, 300 ágyúval és 200 hadihajóval. A döntő rohamra 1456. Július 21-én került sor, ahol a magyarok fényes diadalt arattak a többszörös túlerő ellen. A csatát ugyan a magyarok nyerték, de a rengeteg temetetlen holttest miatt kitört pestisjárvány Hunyadit is elvitte. (Déli harangszó: 1456. Június 29-én III. Callixtus pápa elrendelte, hogy délben minden templomban harangzúgás közben könyörögjenek a magyarokért - a vereségre számítva. A pápai intézkedéssel egy időben vagy még azt megelőzően Európa szerte elterjedt a győzelem híre és így a harang a győztesekért szólt.) Hunyadi Mátyás: (élete: 1443-1490) Hunyadi János halála után szomorú sors várt fiaira, Lászlóra és Mátyásra. Lászlót a Hunyadi család ellenségei 1457-ben kivégezték, Mátyást V. László Bécsbe, majd Prágába vitte fogolyként. V. László hirtelen halála miatt az ország uralkodó nélkül maradt. 1458 januárjában Garai László és a Szilágyi testvérek (János és Mihály) egyességet kötöttek, miszerint az életben maradt Hunyadi Mátyás királyságot, míg a Garaiak büntetlenséget kapnak. 1458. Január 20-án a Duna jegén került sor a királyválasztásra, ahová Szilágyi mintegy 15. 000 katonával érkezett. (cél: a szerződés betartása) Hunyadi Mátyás (1458-90) hamarosan bebizonyította, hogy nem apja érdemei, hanem saját képességei teszik méltóvá a királyságra. A kormányzóvá kinevezett Szilágyit hamar eltávolította Budáról. A török ellenes harc vezetésével bízta meg, majd a kudarcokra hivatkozva lemondatta a kormányzóságról is. Belpolitika: Első feladata a rendteremtés volt. A rablóbandává züllött huszitasereget gyorsan szétverte, részüket beolvasztotta a seregébe. Végső céljának az ország biztonságának, függetlenségének megőrzését tekintette. Nekilátott a bárói hatalom letöréséhez. Elsőként az általuk széthordott királyi jövedelmeket és felségjogokat vette vissza. A kevés eredménnyel járó birtokelkobzás helyett lecserélte a vezető tisztségviselőket. A régieket legtöbbször a Hunyadi- család köznemesi származású híveivel pótolta. A rendi monarchiát köznemesi többségű országgyűléssel kívánta megerősíteni. Trónralépése után megfosztotta nádori címétől Garai Lászlót, Újlakit pedig az erdélyi vajda tisztétől. Garai ekkor a bárókkal szövetkezve III. Frigyes császárt hívta meg a magyar trónra, de Mátyás kiszorította az országból és 1463-ban békére kényszerítette. Minden belső intézkedésének előfeltétele a biztos anyagi háttér volt. A XV. század második felében fejlődött a mezőgazdaság, a pénzgazdálkodás és az árutermelés. A gabonatermesztés mellett teret hódított a kertgazdálkodás és szőlőtermesztés is. Növekedett a szarvasmarha-, ló- és juhtenyésztés. A megnövekedett termésátlagok serkentették a kereskedelmet, mert a parasztok egyre gyakrabban vitték piacra a megtermelt felesleget. A földesurak is igyekeztek bekapcsolódni a kereskedelembe, ahol a jobbágyoktól beszedett kilencedet értékesítették. Az ipari termelés céhes keretek között folyt. A gazdasági fellendülés következtében megnőtt a lakosság száma, nőtt a népsűrűség. (3.5-4 millió lakos!!) Ez a fejlett gazdaság képes volt egy jólképzett, ütőképes zsoldossereg eltartására. Ennek elérésére újjászervezte az államháztartást. Mivel a korábbi kapuadó alól sok földesúr szerzett mentességet jobbágyai számára, az összes eddigi adót eltörölte. Az új adó ugyanúgy évi 20 dénárt jelentett, nem portánként, hanem háztartásonként szedték, nemcsak a telkes jobbágyoktól, hanem a zsellérektől és a jobbágytelken ülő nemesektől is. A legfontosabb adó a rendkívüli hadiadó lett, amit szintén háztartásonként szedett, gyakran évente többször is. Ennek összege 1 aranyforint lett. Az új adók fizetése alól nem volt kivétel, ugyanakkor Mátyás ügyelt arra, hogy a földesurak ne szedjenek jogtalan pénzeket. Uralkodása során többször is megerősítette a jobbágyok szabad költözését. A fenti intézkedések megteremtették a fejlett zsoldossereghez szükséges anyagi hátteret. A sereg elit egységeit cseh, lengyel és német zsoldosok adták. Megtalálhatók soraiban természetesen a magyarok is, de szép számmal érkeztek a török elől menekülő délszlávok, románok is. Háború esetén a zsoldosok száma 8000 gyalogosra és 20.000 lovasra emelkedett. Mátyás dunai naszádflottát is alakított, melyet ágyúkkal szerelt fel. Ismert vezérek Kinizsi Pál, Magyar Balázs, Hag Ferenc, Haugwitz János. Mátyás a központosított állam vezetését szakképzett hivatalnokokra bízta. A legfontosabb ügyek intézését elvette a bárói befolyás alá került király tanácstól és a nagy kancelláriára bízta. Az ország gazdaságát a kincstartóság irányította. (Kincstartó volt Janus Pannonius, majd Ernusz János) A legfelsőbb szintű bíráskodást a “király személyes jelenlétének bírósága” látta el. Ide bárki fellebbezhetett, így a bíróság megerősödött, egyre növelte a király befolyását kiszorítva a földesurakat a bíráskodásból. Ezeknek az intézményeknek a vezetői köznemesi, polgári, néha jobbágyi származású személyek voltak, akik hivatalukból éltek, ezért igyekeztek jól és gyorsan dolgozni. A központosító politika miatt a bárók elégedetlensége folyamatosan növekedett, majd 1471-ben hangot is adtak sérelmeiknek. Összeesküvés indult Mátyás ellen, melynek élére Vitéz János és Janus Pannonius álltak. A mozgalom lelepleződött és a vezetőknek menekülni kellett. Ezek után 1471-től Mátyás a rendek elnyomására törekedett. Egyre ritkábban hívta össze az országgyűlést. Az irányítást saját hivatalaira bízta, törvények helyett rendeletekkel kormányzott. A bárói ellenállás erősödése miatt a köznemességre támaszkodott. Befolyásukat növelte a megyékben és az országos politikában egyaránt. Külpolitika: A török elleni harcot családi örökségnek tekintette. Galambóc elestének hírére (1458) nemesi felkelést hirdetett és sikereket ért el szerb földön. 1463-ban több hónapos ostrom után bevette Jajcát, 1464-ben Szabácsot. Mátyás erre a két erősségre alapozta az újonnan kiépített és megerősített déli végvárvonalat. 1479-ben Kinizsi Pál vezetésével fényes győzelmet arat Kenyérmezőnél a betörő török felett. A török felett aratott sikerek és a szilárd belső helyzet miatt Mátyás Ny felé fordulhatott. Távoli célja volt a német királyi cím megszerzése. Céljának elérése miatt volt apósa (felesége Podjebrád Katalin 1464-ben meghalt), a cseh király ellen fordult. A pápa személyében támogatóra talált, ugyanis a cseh királyt eretnekséggel vádolták. 10 év harc után elfoglalta Sziléziát és Morvaországot, de a királyi címen osztozkodnia kellett a lengyel Jagellókkal. Miután leszámolt III. Frigyessel, a német betörés veszélye még nem múlt el. Az 1480-as évek közepén Mátyás támadásokat indított Ausztria területére, hogy a németeket gyengítse. 1485-ben elfoglalta Bécset. Ezzel a német királyi cím megszerzését akarta elérni. A német rendek viszont megrettentek Mátyás erősödésétől és inkább Miksát választották uralkodónak. A Habsburgok elleni háborúval párhuzamosan hadban állt a törökkel is. Megerősítette a déli végeket és Kinizsit a Szerbiát megszálló török csapatok ellen küldte. 1481-ben olyan messzire nyomult a megszállt területek belsejében, mint apja. 1483-ban öt évre szóló békét kötött a szultánnal. Utódlás: Életének utolsó 5 évében az utódkereséssel foglalatoskodott. Mindenáron dinasztiát akart alapítani. Az ország nagyurait föleskette Corvin János támogatására. Mátyás azonban nem számíthatott ezen eskük betartására, mert pártra lett volna szüksége, de központosító tevékenysége miatt régi hívei sem támogatták. Mátyás mérlege: Megteremtette a belső rendet, elhárította a külső veszélyt. Visszatartotta a törökök terjeszkedését. Kiemelkedő érdeme a gazdaság talpraállítása és a társadalom összefogása volt. Az ország lakosai biztonságban érezhették magukat uralkodása idején, mert külső támadással nem kellett számolni. Nőtt az életszínvonal még a magas és rendszeres adóterhek mellett is. Hunyadiak kora A korszakot kettősség jellemzi: a széthúzó és összetartó erők egymással vívott harca. A tét a magyar állam egységének felbomlása vagy megmaradása. E küzdelemben alakult ki a század derekára a magyar rendi állam, amely az összetartó erők felülkerekedését mutatja. Zsigmondot veje, Habsburg Albert követte a trónon (1437-39). Albert halála után az egyik főúri párt V. Lászlót Albert utószülött fiát ismerte el királynak, a másik a lengyel Jagelló Ulászlót (1439-44) hívta meg a trónra. Ulászló pártján állt Hunyadi János is. Ulászló a déli végek védelmét bízta rá. Hunyadi János kitűnő katona, három-négy nyelven beszélt. Hunyadi apja talán Serba fia Vajk, Havasalföldről betelepült kenéz lehetett. Zsigmond az erdélyi Hunyad várát adományozta neki, innen a név is. Ő magyar nemesnek később magyar főúrnak tartotta magát. A törökök mind gyakrabban törtek be a Kárpát-medencébe. Hunyadi az Al-Duna vaskapui szakaszát védte. Sikerei hatására Szörényi bán lett. A későbbi királyi birtokadományokból több mint 4 millió hold ura (28 vár, 57 város, ezernél több falu gazdája). A török visszaverésére fordította összes javait. A szükséges anyagiakat saját jövedelmei mellett az igazgatása alatt álló területek adóiból fedezte. Seregeiben huszita zsoldosok is harcoltak. Rajtuk kívül Hunyadi személyes híveire, rokonaira, köznemesi familiárisaira számíthatott, de a nehéz helyzetekben megpróbált a felkelő népekhez fordulni. Első nagy győzelmét 1441-ben aratta. Ezután a király őt tette meg Erdély vajdájának és bírájának is. 1442-ben Gyulafehérvár közelében összegyűlt jobbágyok, polgárok és székely vitézek élén szét tudta verni a törököket. A menekülőket vitézeivel a határig üldözve igen sok foglyot ejtett. Hadvezetését a támadásra alapozta. Az állásukat, harci rendjüket változtatni tudó zárt alakulatok a különböző fegyvernemek összehangolt működtetése, az ellenséges harcvonal átkarolása volt az a módszer, amelyet Hunyadi a fejlettebb európai hadművészetből vett át. Zsoldos hadserege váratlanul csapott le az ellenségre. 1442-ben alkalmazta először a sereg két szárnyát lezáró huszita szekérvárat. Hunyadi a török elleni nagyobb szabású támadó hadjárat indításához 1443-ban látta elérkezettnek az időt. Célja az volt, hogy kiűzze a törököt egész Európából. Igénybe akarta venni más európai államok támogatását, de számított a délkelet-európai népek segítségére is. Az európai uralkodók közül végül senki nem küldött segítséget. A pápai flotta sem készült el, de az egyházi propaganda hatására cseh, lengyel, német és francia önkéntesek jöttek. Hunyadinak sikerült rábírnia Ulászlót, hogy álljon a sereg élére. Hunyadi és Brankovics György szerb fejedelem katonáival együtt kb. 35 ezer fő indult hadba 1443 őszén. Belgrád alatt keltek át a Dunán, és Nis felé törtek előre, közvetlen cél Drinápoly elfoglalása lett volna. Egyik győzelem követte a másikat. A balkáni népek is megmozdultak: bolgárok, bosnyákok, albánok és szerbek növelték a létszámot. Hunyadi hadai eljutottak a Balkán-hegységig. Időközben a törökök is felvonultak, az idő pedig elviselhetetlen hidegre fordult, az élelmezés pedig akadozott. A hadjárat folyamán mélyen behatoltak a Török-birodalom területére. Bár Drinápolyt nem tudták bevenni, a fő török haderővel nem ütköztek meg és kénytelenek voltak megállni, a szultánkedvező békeajánlatot tett. Épp azokat a területeket ígérte Ulászlónak amelyeket nem szereztek vissza (Szendrő, Galambóc). Az európai államok és a pápa a háború folytatására ösztönözte a királyt. A pápa azt ígérte, hogy pápai, velencei és bizánci hajók megakadályozzák a török erők utánpótlását, átszállítását a tengerszorosokon. Drinápolyban 1444. június közepén megbízottja 10 évre szóló békét fogadott el a szultántól, mégis megkezdődött a török elleni támadás. Ulászló sem a környezete nem merte vállalni a felelősséget a háború elutasításáért, a kedvező alkalom elszalasztásáért. A magyar sereg Várnánál értesült az ázsiai török had átkeléséről. A törökök létszáma így 50 ezer lett, kétszerese a miénknek. Az 1444. november 10-én megvívott ütközet mégis a fiatal, becsvágyó Ulászló meggondolatlanságán bukott el: nekirohant a janicsárok soha le nem győzött falának. A király halála zűrzavart okozott: Hunyadi sem tudta megfordítani a csatasorság, s az a törökök javára dőlt el. Hunyadi is menekülni kényszerült. A magyar sereg egyötöde maradt a csatamezőn. Várnában Szabadtéri Múzeum őrzi az emléküket. Ulászlónak nem maradt utóda. Az országot a teljes felbomlás fenyegette. A magyar állam megrendült, összeomlott, részekre szakadozott. Hunyadit a 1445. évi országgyűlésen a hét főkapitány egyikévé választották. Bátorította a nemeseket, hogy vessenek véget a báróuralomnak. A nemesek rájöttek, hogy csak együttes erővel győzhetnek. Tömegesen tódultak az országgyűlésekre. 1446 júniusában a pesti országgyűlésen, Rákos mezején Hunyadit V. László kiskorúsága idejére kormányzóvá választották. Tisztségét 1453 januárjáig töltötte be. Kormányzóként az országtanáccsal együtt helyettesítette a királyt. Rendeletekkel kormányzott. Elrendelte a birtokok visszaadását. A hivatalban lévő bárókat lemondatta, hogy a rendek döntsenek a tisztségekről. A ligák szövetségeit érvénytelenítette, és gondoskodott a királyi jövedelmek beszedéséről. A rend megszilárdítása közben készült a török elleni nagy támadásra. Négy évvel Várna után ismét szerb területre vonult a török ellen. Murad szultán azonban értesült lépéseiről s Albániából Bulgáriába vonult. 1448. október közepén a második rigómezei csatában fölmorzsolta Hunyadi seregét. A bárók mindent megtettek Hunyadi háttérbe szorítására. 1453-ban a trónt V. László foglalta el (1453-58). Hunyadi az ország főkapitányává, a királyi jövedelmek kezelőjévé és Beszterce örökös grófja lett. 1453. május végén a török szultán elfoglalta Konstantinápolyt. Az országgyűlés hadsereg felállítását szavazta meg, élére Hunyadit tették főparancsnoknak. A pápa keresztes hadjáratot hirdetett. A keresztesek toborzására az országba küldte Kapisztrán János szerzetest. 1456. július elején II. Mehmed megkezdte Nándorfehérvár ostromát. V. László elrendelte a nemesi felkelést, és még májusban Bécsbe menekült. Hunyadi azonnal Nándorfehérvárra sietett, a vár élére Szilágyi Mihályt nevezte ki. A törökkel szemben csak saját seregére támaszkodhatott, de Kapisztrán János szavára parasztok, kézművesek, diákok, emberek mozdultak meg, így 18 ezer keresztes gyűlt össze. 1456. július 21-én megindult a török támadás. A törökök napnyugtakor kezdték a támadást és háromszor meghátráltak. A várvédők hősiessége vezetett a túlerőben lévő ellenség megfutamításához. (Dugovics Titusz, aki magával rántotta a mélybe a török janicsárt, aki ki akarta tűzni a lófarkas zászlót). Hunyadi folytatni akarta a harcot, ha megérkeznek a külföldi keresztesek. A török erőkről érkező hír hallatán III. Callixtus pápa elrendelte vereségre számítva, hogy déltájt minden templomban harangozzanak és könyörögjenek a hívek. De mire az imabulla az országokba elérkezett, már Hunyadi győzött a törökön. Hunyadi számításait keresztülhúzta a halál. A diadal után alig három héttel a pestis vitte el.

3.,1956.- os forradalom

Az 1956-os forradalom és nemzetközi háttere

1953. 03. 05-én meghalt Sztálin és az addigi szovjet belső hatalmi egyensúly megbomlott. Ehhez nagyban hozzájárult Hruscsov személyisége is, mivel politizálásával hol jobb, hol rosszabb viszonyt alakított ki az Egyesült Államokkal és szövetségeseikkel. (Hruscsov hullámvasútja) Ennek hatása Európában is érzékelhető volt. Ausztriából 1955-ben kivonultak az oroszok, így Ausztria független állammá vált (Osztrák államszerződés). Ugyanebben az évben az NSZK NATO tagország lett (újra felfegyverzik), így ennek hatására (is) a szovjetek létrehozták a keleti blokkot tömörítő Varsói-szerződést, amellyel legalizálták a megszállt országokban való tartózkodásukat. 1954-ben Vietnámot demarkációs vonallal kettéosztották; északon kommunista, amíg délen Amerika-barát köztársaság jött létre.

1956-ban kitört a szuezi-válság (francia és izraeli csapatok támadták meg Egyiptomot) , Lengyelországon és Magyarországon, pedig a kommunista rendszert leváltani kívánó forradalmak robbantak ki.

Az 1956-ban Magyarországon és Budapesten történt eseményeket a magyar nép nagy része forradalomként élte át. A forradalmat leverő intervenciós szovjet hadsereg ellen fegyveresen küzdő hazafiakat szabadságharcosokként tisztelték. A szovjet erők támogatásával hatalomra kerülő Kádár kormány forradalomként deklarálta az eseményeket, s csak 1989-ben hangzott el hivatalosan, hogy 1956-ban Magyarországon népfelkelés volt.

1953-ban Sztálin halálát követõen az új moszkvai vezetésváltoztatásokat tervezett a külpolitikában. Júniusban Moszkvába rendelték a vezetõ kommunista magyar politikusok egy csoportját. Kíméletlenül bírálták az MDP politikáját, ami robbanással fenyegetõ helyzetet teremtett az országban. A részleges szovjet politikai irányváltáshoz szükséges biztos háttér megteremtését, a gazdasági csõd elhárítását célozták az SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) vezetõinek javaslatai és a konkrét személyi változások, elsõsorban Nagy Imre kijelölése miniszterelnökké Rákosi Mátyás helyett. A szovjet szándék nem a magyarországi szocialista rendszer reformját célozta, hanem a fenyegetõ válság megoldását, kezelését, nehogy bármilyen incidens megzavarja a tervezett óvatos külpolitikai nyitást.

Például: nem tetszett nekik, hogy az MDP néhány éves uralma a gazdasági összeomlás szélére juttatta az országot. Nagy Imre katasztrófával fenyegetõ helyzetben kényszerült elvállalni az ország vezetését

Nagy Imre elsõ miniszterelnöksége (1953-55): korrekció helyett reform Az új politikában a legfontosabb a gazdaságirányítás átrendezése volt. A másik intézkedése a lakosság életszínvonalának emelését szolgálta. A Kreml urai a változtatások révén nyugalmat akartak teremteni Magyarországon, addig Nagy Imre a szocializmus építésének valódi reformját tûzte ki célul. Moszkvában kimondták, hogy Rákosi vezetõ szerepét vissza kell állítani, de Hruscsov felkínálta a lehetõséget Nagy számára, hogy elismerve hibáit csatlakozzon a régi-új politikához, ebben az esetben, jelen maradhat a politikai életben. A reformlépéseket minden esetben sikerrel támadta a Rákosi mögé sorakozó csoport, így Nagy Imre politikája természetesen nem elégíthette ki a változások moszkvai kezdeményezõit, hiszen a vágyott rend helyett csak nagyobb lett a zavar. Restaurációs kísérlet az új feltételek között Moszkvából hazatérve azonban sem Nagy, sem Rákosi nem tartotta magát a kapott útmutatáshoz. A 1956. februárjában a XX. Kongresszus megoldhatatlan feladatok elé állította a változatlan személyi összetételû magyar pártvezetést. Rákosinak kellett idehaza feltárnia, lelepleznie a múlt hibáit, bûneit és azok elkövetõit, elsõsorban saját magát, miközben ügyelnie kellett arra, hogy a párt elsõ emberének (neki magának) a tekintélye semmiképpen se csorbuljon. Moszkva nem talált Magyarországon olyan személyt, aki egyaránt megfelelt volna a szovjet elvárásoknak és a magyar viszonyoknak. A reformtábor szélesedése – a hatalom gyengülése A XX. Kongresszust követõen megélénkültek Magyarországon a reformokat követelõ erõk. Ebben az idõszakban a Petőfi kör megélénkülõ tevékenysége adott új irányt és tartalmat a rákosista rend elleni küzdelemnek. Olyan szerepet töltött be, mint Kossuth Pesti Hírlapja. Rákosiék képtelenek voltak kezelni az egyre terebélyesedõ válságot, intézkedéseikkel csak gyengítették a hatalmat. Nagy Imre félreállításával (1955), leváltásával nem sikerült visszahozni a párton belüli egységet. A rehabilitációk során kiszabadultak közül számosan visszakerültek a politikai vezetésbe, és várható volt, hogy szorgalmazni fogják egykori fogvatatóik, megkínzóik felelõsségre vonását. A forradalom kapujában 1956 nyarára a szovjetvezetés elérkezettnek látta az idõt az újabb politikai intervencióra, hiszen a helyzet már nemcsak a Kremlben, de az egész szocialista táboron belül nyugtalanságra adott okot: félõ volt, hogy Magyarországon „váratlan, kellemetlen esemény” történik. Ennek valószínûségét növelte a lengyelországi Poznanban bekövetkezett megmozdulás, ahol a biztonsági erõk fegyverrel verték szét az élet- és munkakörülményeik javításáért tüntetõ munkásokat. Rákosit– az elsõ titkárt egészségi állapotára való tekintettel, érdemei elismerése mellett mentették fel legfõbb funkciójából, de továbbra is az Országgyûlés és a Központi vezetőség tagja maradt. Rákosi helyett Gerő Ernőt választották. Egyre erõsödtek a korábbi tendenciák. Kiteljesedett a sajtó lázadása. A Nagy Imre félreállítása után visszahozott erõltetett iparfejlesztés megerõsítette az ország szembenállását a rendszerrel. Továbbra is válságos volt a lakáshelyzet. Rosszak voltak a munkakörülmények, az üzemekben nem törõdtek a munkavédelemmel. A gondokat tetézte a fizetésekben mutatkozó indokolatlan aránytalanság. A párton belül kialakult ellenzéki csoportosuláshoz az írók, újságírók után felsorakozott az értelmiség, majd 1956 õszére szinte az egész magyar társadalom. A hatalom gyengének és tehetetlennek mutatkozott.

1956. október 6-án, Budapesten kivégzett társaival együtt ünnepélyes körülmények között eltemették Rajk Lászlót. A temetést követõen a diákok mozdultak elõször, akik antisztálinista jelszavakat kiabálva tüntettek Budapest belvárosában. Szegeden a DISZ-bõl kiválva megalakították önálló, független szervezetüket, a MEFESZ-t, melyhez még október 23-a elõtt az ország valamennyi területérõl csatlakoztak a felsõoktatás diákjai. A diákok e lépése több mint a forradalom felé vivõ út egyik állomása, ez már maga volt a forradalom. Az 1956. október 22-én, a Budapesti Mûszaki Egyetemen megtartott diákgyûlés még tovább ment. Nemcsak a MEFESZ-hez való csatlakozás mellett döntöttek, hanem a lengyelországi események hatására összeállították követeléseiket, és a varsói változásokkal való szolidaritás érdekében tüntetést hirdettek másnapra. Szakítva az eddigi formákkal, követelésekkel fordultak a párthoz, és azok alátámasztására utcai demonstrációt hirdettek. Tizenhat pontjukban már követelték a szovjet csapatok kivonását és a többpártrendszer újbóli megteremtését. A forradalom napjai Október 23. Nem volt egységes a Nagy Imre körül tömörülõ értelmiségiek és politikusok, az úgynevezett Nagy Imre-csoport álláspontja sem. Nagy határozottan a tüntetés ellen foglalt állást, hiszen az egyetemisták követelései több ponton túlmentek az elképzelésein, és tartott attól, hogy a fiatalok radikalizmusa elveszejti az elérhetõ eredményeket is. A Politikai Bizottság heves vita után felemás döntést hozott. Betiltották a tüntetést a Bem szobornál, de nem adtak tûzparancsot. Budapest rendõrfõkapitánya kijelentette, hogy a fõvárosi rendõrség nem fog fegyvert használni a békés tüntetõkkel szemben. Kétséges volt a katonaság felhasználhatósága, így a hatalomnak egyetlen szilárd fegyveres ereje maradt, az ÁVH. A Rádiónál a diákok követelték pontjaik beolvasását. Pestrõl és Budáról, két irányból induló tüntetés folyamatosan nõtt és radikalizálódott, a reformokat követelõ jelszavak egyre keményebbé, élesebbé váltak. A Bem-szobornál megszületett a forradalom jelképe: a címertõl megszabadított, lyukas zászló. A nép nagyobbik fele a Bem térrõl a Parlament elé vonult és Nagy Imrét követelte, mások a Rádió vagy a Sztálin-szobor körül gyülekeztek. Nagy megjelent este a Parlament erkélyén. Beszéde csalódás volt és nem ígért többet, mint 1953-as programjának következetes megvalósítását. Mindez korábban elegendõ lehetett volna, de a tömegnek ez kevés volt. Gerõ beszéde olaj volt a tûzre (igaztalan és vádaskodások hangzottak el). Ebben az idõben egyesek már fegyverrel is rendelkeztek. Mindmáig nem tudni, hogy milyen körülmények között dördült el este kilenc óra körül az elsõ lövés az épületbõl, amit a Rádió hajnalig tartó ostroma, majd elfoglalása követett. A fegyveres harc megindulásával egy idõben omlott porba a rendszer jelképe, a Dózsa György úti Sztálin-szobor. Jelentõs események zajlottak vidéken is. Több egyetemi városban is tüntetésre került sor, ezek közül a legjelentõsebb a debreceni megmozdulás volt. (az ÁVH-sok elõbb vaktölténnyel, majd éleslõszerrel tüzet nyitottak a tömegre). Hruscsov telefonon közölte a magyar elsõ titkárral: engedélyezte, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet erõk részt vegyenek a rend helyreállításában. A szovjet egységek parancsot kaptak, hogy vonuljanak Budapestre és segítsenek a rend helyreállításában. Ezzel szertefoszlott a válság viszonylag vértelen megoldásának lehetõsége is. A forradalmat nemzeti szabadságharccal társította. Október 24. Folyamatosan ülésezett az MDP politikai bizottsága, majd a Központi Vezetőség. A vezetõség a minél gyorsabb rendteremtés érdekében a gyülekezési és kijárási tilalmat rendelt el. A lakosság megbékítése érdekében pedig Nagy Imrét jelölték miniszterelnöknek. (látszatengedmény) A felkelõk átmenetileg elfoglalták a párt lapjának, a Szabad Népnek a székházát is. A harc a szovjet csapatok hajnali megérkezésével intenzívebbé vált, kiszélesedett. Az éjszaka meghozott szigorú intézkedések segítségével átmenetileg sikerült megakadályozni a felkelés további terjedését Budapesten és vidéken egyaránt. A fegyveresek legfontosabb eredménye az volt, hogy a felkelést életben tartották, a szovjet hadsereg erõt demonstráló felvonulása, sõt a páncélosok támadása sem volt képes elsöpörni õket. A szovjet segítség megérkezése keltette nyugalom tette lehetõvé, hogy dél körül sugárzott beszédében Nagy Imre radikális reformok tervét villantsa fel, és hogy ne alkalmazzák a statárium rendelkezéseit az elfogott felkelõkkel szemben. Ennél is fontosabb, hogy bízva abban, hogy az éjszakai órákban immár az utolsó utáni ellenállási gócokat is sikerül felszámolni, másnapra átmenetileg felfüggesztették a kijárási tilalmat. Október 25. A rádió a továbbiakban is az élet normalizálódásáról számolt be: megindult a közlekedés, munkába hívták a dolgozókat. A megnövelt létszámú szovjet erõk sem tudták felszámolni a fegyveres egységeket, a város szívében fekvõ Rádió még mindig a felkelõk kezén volt. A kijárási tilalom feloldása következtében tömegek lepték el az utcákat. A kimerészkedõk pedig mindannak az ellenkezõjét tapasztalhatták, amit a rádióban hallottak: az ellenállók nem huligánok, nem fasiszták, hanem munkások, diákok, szomszédok és ismerõsök. A városban futótûzként terjedtek a hírek a szovjetek átállásáról, így a délelõtti órákra egyre felszabadultabb, magában és a gyõzelemben mind jobban bízó tömeg gyûlt a Kossuth térre. A Parlament körül, a kormánynegyed védelmére elhelyezett (ÁVH) erõk pánikba estek amikor meglátták a tömeget. Az eldördülõ sorozatok nemcsak a tüntetõk, de a mellettük lévõ szovjet katonák között is pánikot keltettek, akik ugyancsak tüzelni kezdtek. Szerov kiadta a tûzparancsot. A fegyveres összecsapások is átterjedtek vidékre. A szovjet küldöttek javaslatára Gerőt felmentették elsõ titkári megbízatása alól, és helyére Kádár Jánost nevezték ki. Megerõsítették a Katonai Bizottságot. Tárgyaláson a szovjet küldöttek a csapatok teljes kivonását határozottan ellenezték, ennek ellenére a csapatkivonásra való utalás bekerült Nagy Imre kora délután elhangzott beszédébe, amit a Politikai Bizottság hagyott jóvá. Október 26. Az elõzetes várakozásokkal szemben fokozódtak és szélesedtek a harcok a fõvárosban. A fegyveres felkelõk és a hozzájuk egyre nagyobb számban csatlakozott sorkatonák. A páncélosok támadását Molotov-koktéllal (benzinnel töltött üvegekkel, amelyeknek gyújtózsinór van a végén) akadályozták meg. Megsokasodtak a tüntetések, a fegyveres összecsapások vidéken is, az egész országban általánossá vált a sztrájk. A PB és a KV napirendjén a kormányváltás, tehát az új kormány személyi összetételének véglegesítése volt. Nem látták át, hogy a munkásság mind szélesebb körben megfogalmazott követelései között elsõ helyen szerepelt a szovjet csapatok kivonása és a felkelõknek adandó amnesztia, vagyis semmi esély nem volt arra, hogy egyes anyagi sérelmek orvoslásának ígéretével lekenyerezhetõk lennének. Munkástanácsok alakultak az ország különbözõ területein. A KV felhívása nyomán tömegesen alakuló munkástanácsok programjainak élén ugyanazok a követelések kaptak helyet. Budapesten sikertelenek voltak a fegyveres csoportok felszámolására indított támadások. Október 27. Angyalföldön Nagy Imre egyszerre hallhatta, hogy mi a munkásság valódi célja és arra kívánták rávenni, hogy ismerje el a mozgalmat nemzeti demokratikus forradalomnak, álljon annak élére, és átköltözve a Parlament épületébe tegye egyértelmûvé, hogy nem az egyetlen párt, hanem a kormány vezeti az országot. Nagy Imre kilátásba helyezte azt, hogy amennyiben nem fogadják el az új politikai koncepciót, lemond, ami az éppen megalakult kormány bukását jelentette volna. Nagy Imréhez csatlakozott Kádár János is. A már az egész országra kiterjedt felkelést nem lehetett egyedül a szovjet csapatokra támaszkodva leverni. A szovjetek kénytelenek voltak meghajolni Nagy és Kádár érvei elõtt, és tájékoztatásuk alapján Hruscsov is áldását adta a fordulatra. A Nagyék által kínált megoldás ugyanakkor biztosította, hogy a szovjet hadsereg ne vesztesként vonuljon ki Budapestrõl, hanem azért vonják vissza, mert a politikai megoldás feleslegessé teszi a további harcot. Szó sem volt Magyarországon sem hatalomváltásról, sem rendszerváltásról. Sõt, éppen ezt megakadályozandó került sor a tûzszünetre és a csapatok visszavonására, hogy az ország élén álló kommunista politikusok, a miniszterelnök és a párt elsõ titkára politikai eszközökkel tudják megoldani a válságot. Sor került a helyi nemzeti tanács megalakítására. Ez megkönnyítette, hogy a fegyverrel alig rendelkezõ rendõrõrsök irányítása alatt megszervezzék a rend fenntartására, valamint a köz- és vagyonbiztonság megóvása érdekében a nemzetőrséget. Nagy Imre az azonnali, minél gyorsabb rendteremtést tekintette legsürgõsebb feladatának, hiszen tudta, hogy csak ez biztosíthatja számára a Kreml egyetértését. Érvényt kellett szereznie a meghirdetett tûzszünetnek, sõt el kellett érnie, hogy a fegyveresek letegyék a fegyvert, és a munkások felvegyék a munkát. A felkelõk továbbra is bizalmatlanok voltak a miniszterelnökkel, de nála nagyobb mértékben a kormánnyal szemben.A többpártrendszer visszaállítása és a szovjet csapatok kivonása volt az egyetlen biztos garancia a visszarendezõdés ellen. Október 29-30. Nagy Imre és Kádár János erõteljesebben tapasztalhatta, hogy az a párt, amelyet õk a hatalomban meg kívánnak tartani, jószerivel már nem is létezik, összeomlott. A központi és helyi vezetõk elrejtõztek, mások, élükön Gerővel, a Szovjetunióba menekültek vagy idehaza helyezték magukat a szovjet csapatok védelme alá. A központi hatalom Nagy Imrének a Parlamentbe költözésével a pártvezetés kezébõl átcsúszott a kormányéba, az MDP már nem rendelkezett tényleges eszközökkel az események befolyásolására. A kormány bejelentette a többpártrendszer bevezetését. Sorra alakultak a politikai pártok, leghamarabb a régi koalíciós és ellenzéki pártok álltak fel. Rögtön elfogadott programjaikban fontos szerepet kaptak a demokratikus szabadságjogok, a független és semleges Magyarország megteremtése, a mezőgazdaságban az egyéni gazdálkodás egyenjogúsítása és az elmúlt tizenkét esztendő vívmányainak (államosítás, szociális reformok) megőrzése, illetve továbbfejlesztése. Még az MDP is megszűnt, átalakult MSZMP néven. Október 31. Mindszenty József megérkezett Budapestre, a népszerű antikommunista egyházfő. Óriási táborral rendelkezett. Véleménye különbözött a korábbiakétól: jogállamot, szociális érdektől korlátozott magántulajdont kívánt. A forradalom leverése és bukása November 1-én az országba érkező szovjet csapatok miatt Nagy Imre bejelentette Magyarország semlegességét és a kilépését a Varsói Szerződésből. A kormány az ENSZ-től kérte a nagyhatalmak garanciáját a semlegesség biztosítására. Nagy Imre-kormányban szerepet vállaltak a korábbi koalíciós pártok képviselői is. Úgy látszott, hogy megvalósul a nemzeti függetlenség ügye, győz a forradalom. A szovjet vezetés úgy döntött, hogy a magyarországi folyamatot katonai beavatkozással állítja meg. Összegyűjtötte azokat a politikai erőket, amelyekre a beavatkozásnál számíthat, így került Moszkvába Kádár János. Kádár Kormányt alakított Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány néven, és programot adott ki. Hruscsov megszerezte a szocialista országok támogatását a szovjet katonai intervencióhoz. (Jugoszlávia és Kína). November 4-én hajnalban megindult a katonai támadás. Az eredmény nem lehetett kétséges. Egyhetes harc után Budapest romokban hevert. 3000 halott, több mint 10 ezer sebesült. Nagy Imréék a jugoszláv nagykövetségre menekültek. 200 ezren hagyták el az országot. A szovjet fegyverek útján diadalmaskodott a szocializmus. Fontos megemlíteni, hogy az USA mint szuperhatalom nem kívánt beleszólni a szocialista tömb "belügyeibe", ami részükről teljesen érthető volt, hiszen egy esetleges amerikai intervenció könnyen a harmadik világháború kitöréséhez vezethetett volna. Ellenben a Szovjetúnió példát kívánt statuálni, hiszen ha egy helyen engedélyezték volna a tömbön belül a Varsói szerződésből való kilépést, akkor a hatalmuk alapjaiban ingott volna meg a csatlós államok körében, amely logikusan a vasfüggöny összeomlását eredményezte volna. A forradalom és a szabadságharc elbukott, de hatással volt a világpolitika formálóira. Megerősödött a Szovjetunió pozíciója, ugyanakkor kommunista ideológiája elveszítette vonzó szerepét a nyugati országokban. A nyugat ettől fogva másképp tekintett a "vasfüggönyön" túli területre. Az elbukott radikális forradalom következménye a Kádár-korszak "puha diktatúrája" lett. A forradalom és szabadságharc leverését megtorlás követte. Az eseményeket hivatalosan ellenforradalomnak nyilvánították. A megtorlást gazdasági és társadalmi konszolidáció követte, amely a társadalom számára a hatvanas évek közepétől szerény jólétet eredményezett. A Kádár-rendszert a nyugati sajtó a "legvidámabb barakk"-ként jellemezte. A Gorbacsovi reformok kívülről is megadták a kegyelemdöfést Kádár "puha diktatúrájának": 1989 október 23-án a Magyar Köztársaság kikiáltásával megvalósult a békés rendszerváltás, és létrejött a többpártrendszer.

4.,Magyar ország a II. Világ Háborúban

1938. nov. 2-án meghozták az I. bécsi döntést. Ennek megfelelôen Magyarország birtokba vette a Felvidéket. Teleki Pál arra törekedett, hogy Magyarország a fegyveres semlegesség politikájával kimaradjon a világháborúból, és katonai erejét ôrizze meg a háború utáni rendezés idejére. Ezért a nyugati hatalmak jóindulatának megnyerése érdekében -Horthy beleegyezésével- ígéretet tett a brit kormánynak, hogy Magyarország nem adja fel semlegességét. Ha pedig „német csapatok lépnének Magyarország területére, a magyar kormány ellenállást fog tanúsítani”. Ennek megfelelôen Teleki 1939 szeptemberében elutasította azt a berlini kérést, hogy a kassai vasútvonalon német csapatokat szállíthassanak Lengyelországba. E döntés következtében nyitva maradt a magyar-lengyel határ, így lehetôvé vált, hogy több mint 100 ezer lengyel (fôként katona) meneküljön hazánkba, akiknek többsége továbbutazott nyugatra és folytatta harcát a németek ellen, a nálunk maradottak pedig második hazára leltek. A németek Magyarország lengyelbarátságára hadianyag-szállításaik leállításával válaszoltak, hatékonyan akadályozva ezzel a magyar honvédség felkészülését. Jellemző, hogy Teleki és környezete 1939 nyarától egy emigrációs magyar kormány esélyét fontolgatta, és ennek anyagi megalapozására 1940 tavaszán 5 millió dollárt helyezett el az Egyesült Államokban. Az összeget azonban nemsokára visszavonták. Az 1940. aug. 30.-i második bécsi döntés értelmében Magyarország megkapta Észak-Erdélyt és a Székelyföldet 2,4 millió lakossal, amelybôl 1 millió volt román. Dél-Erdélyben 400 ezer magyar maradt. A magyar csapatok bevonultak Erdélybe (szept. 5. Szatmárnémeti, szept. 6. Nagyvárad, szept. 8. Királyhágó, szept. 9. tűzharcokra kerül sor, szept. 11. Kolozsvár, szept. 13. bevonulás vége). Komolyabb fegyveres összecsapások nem voltak. 1940. dec. 12-én Magyarország és Jugoszlávia örök barátsági szerzôdést írt alá. Teleki Pál békés revíziót akart, reálpolitikát folytatott: tudta, hogy nem maradhat független, ezért elfogadta a németek szövetségét, de katonailag semleges maradt. November 20-án Magyarország csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. Hitler a Jugoszlávia elleni támadáshoz át akart vonulni Magyarországon, és nyomatékosan felkérte Telekit, hogy támogassa a támadást katonailag is. Horthy igent mondott Hitler ajánlatára, Teleki azonban világosan látta, hogy e lépéssel Magyarország a náci birodalom csatlósává válik. Balsejtelmeit növelte a londoni követ jelentése, miszerint Nagy-Britannia -Magyarország részvétele esetére- kilátásba helyezi a maga és szövetségesei hadüzenetét is. Ebben a helyzetben Teleki nem tudott mit csinálni, 1941. ápr. 3-án öngyilkos lett. Április 4-én Bárdossy Lászlót nevezték ki miniszterelnöknek. A jugoszláv állam széthullása után a magyar királyi honvédség alakulatai 1941. április 11-én átlépték a trianoni határt. Ezzel Magyarország a II. világháború hadviselô államává vált. Anglia ekkor még nem üzent hadat -amitől Teleki tartott-, de a diplomáciai kapcsolatokat, ugyanúgy, mint a Szovjetunió, megszakította Magyarországgal. Reálpolitikai megfontolások, a geopolitikai helyzet és az 1920-ban elcsatolt területek visszaszerzésének vágya egyre inkább a német törekvések mellé állította az országot. 1941 tavaszán a Budapesti Nemzetközi Vásáron a Szovjetunió is részt vett, a letartóztatott Rákosi és társai a Szovjetunióba távozhattak, cserében az 1848/49-es szabadságharc zászlói visszatértek orosz földrôl. A Szovjetunió ellen 1941. jún. 22-én indított német támadás nem számolt Magyarország részvételével. A szlovák és román csatlakozás után 1941. jún. 26-án bombatámadás érte Kassa, Munkács és Rahó városát. Ma is vitatott tény, kik voltak az agresszorok; szovjet, szlovák, illetve román gépek jönnek számításba. Szovjet vadászgépek vonatot is támadtak. A bombatípus miatt ma már a német gépek szinte teljes bizonyossággal kizárhatók. Mivel a szovjet háború is német sikerekkel indult, a hadbalépésnek jelentôs bázisa volt. A szomszédainkhoz hasonlóan részt kellett vennünk e „néhány hónapos diadalmenetben”. Június 27-én Bárdossy miniszterelnök bejelentette a hadiállapotot a Szovjetunióval, és júl. 1-jén 45000 magyar katona át is lépte a határt. A hadba lépésnek az is az oka volt, hogy Horthy félt az I. és II. bécsi döntés revíziójától, az így megkapott területek visszavételétôl. 1941. dec. 7-én Nagy-Britannia hadat üzent Magyarországnak, dec. 12-én Bárdossy hadat üzent az Egyesült Államoknak. A magyarok lényegesen kisebb erôket vetettek be, mint Románia. Antonescu marsall panaszkodott is Hitlernek a magyarok passzív részvétele miatt. Némi -ideiglenes- lengyel-magyar határmódosítás is történt, s a Gyorshadtest megkezdte elôrenyomulását. Belpolitikai intézkedések: a katonai bíráskodás kiterjesztése, a munkaszolgálatos alakulatok szervezése és a III. zsidótörvény meghozatala (aug. 8.). A mérsékelten növekvô életszínvonal zuhanni kezdett, jegyrendszert vezettek be. A kibontakozó háborúellenes népfrontmozgalom megélénkülésének jele az 1941. október 6-i megemlékezés a Batthyány-örökmécsesnél, november 1-jén Kossuth és Táncsis sírjánál, s a Népszava karácsonyi száma. 1942 februárjában megalakult a Magyar Történelmi Emlékbizottság, március 15-én a Petôfi-szobornál jelentôs háborúellenes tüntetés volt. Ugyanakkor a németek fokozottabb aktivitást követeltek a honvédségtôl. 1942 januárjában Budapestre látogatott Ribbentrop német külügyminiszter, majd Wilhelm Keitel tábornagy, akik kötelezettséget vállaltattak Bárdossyval, hogy a magyar kormány egy hadsereget küld a keleti frontra. Áprilisban megkezdôdött a mintegy 200 ezer katona és 50 ezer munkaszolgálatos kiszállítása a Don partjára. A moszkvai csata és Horthy személyes fellépése Bárdossy ellen, a délvidéki vérengzés a kormányfô lemondásához vezetett. A Kállay-kormány (márc. 9-én alakult) a Gyorshadtest visszavonása után az orosz frontra vezényli a II. magyar hadsereget, amely részben megszálló feladatokat is ellátva, eléri a Don vonalát. E frontszakaszt igen hosszan, mélységben alig tagolt védelemmel kell biztosítania. Kállay, miközben a németek követelését teljesíti, megpróbálja a háborúból való kiugrást is elôkészíteni, és a szövetségesekkel kapcsolatot teremteni (hintapolitika). 1942. augusztus 20-án Horthy István kormányzóhelyettes az orosz fronton hôsi halált hal. Sokan a németek kezét vélik a dologban. A belpolitikában a kormány mind a jobb-, mind a baloldal ellen fellépett. A németeknek történt szállítás miatt megkezdôdött az infláció. 1943 január 12-tôl február 9.-ig a II. magyar hadsereg nem tudta feltartóztatni az óriási szovjet páncélos túlerôt és felmorzsolódott. A sztálingrádi csata jelentôségét a magyar politikai vezetés is felismerte. Svájc, Törökország és a Vatikán a színhelye a titkos tárgyalásoknak; szeptemberben titkos fegyverszüneti szerzôdést is kötöttek. Az antifasiszta koalíció az ellene harcoló államokkal szemben a feltétel nélküli megadás elvét szögezte le, Magyarországot pedig szovjet érdekszférának tekintette. Németország számára döntôen fontos volt Magyarország a Balkán miatt is. Ezért Horthy és Hitler tárgyalásai után megkezdôdött a német megszállás (márc. 19). Horthy a helyén maradt, így Románia nem vett részt a megszállásban. A miniszterelnök (német követelésre) Sztójay Döme lett (márc. 22.). Március 28-án feloszlatták a balodalinak nevezhetô pártokat (SZDP, FKGP, Magyar Parasztszövetség), de a függetlenség több formális jegyét meghagyták. A szövetséges hatalmak nem megszállt, hanem német csatlós államnak tekintették Magyarországot. Márc. 29-én kormányrendelet született a sárga csillag kötelezô viselésérôl. Fokozódott a terror, a gazdasági kiszolgálás, és megkezdôdött a ápr. 26-i rendelet értelmében a vidéki zsidóság elhurcolása a munka- és megsemmisítô táborokba (deportálás). 1944. májusában megalakult a Magyar Front. A Komintern feloszlása után a kommunisták Békepárt néven szervezkedtek. A pápa, az USA elnöke, az angol és a svéd király tiltakozása, s nem utolsósorban a nyugati hadszíntér eseményei miatt Horthy leállíttatta a zsidóság deportálását. Románia átállása, majd hadüzenete (aug. 23.-25.) új helyzetet teremtett. Lakatos Géza tábornok kormánya (aug. 29-én alakult) nem tudta megoldani a háborúból való kilépést, a nyilasok a hatalom megragadása érdekében szervezkedtek. Horthy fegyverszüneti delegációja Moszkvában kemény elôzetes feltételeket kapott, több követelés között az 1937-es határokat kellett elfogadniuk. Október 11-én, amikor a szovjetek már Szegedet is elfoglalták, aláírták Moszkvában az elôzetes fegyverszüneti megállapodást. Horthy október 15-i rádiószózata elôkészítetlen s így sikertelen volt. Néhány órás zűrzavar után a nyilas érzelmű tisztek megakadályozták a végrehajtást. Otto von Skorzen (43. szept. 12. - Mussolini kiszabadítása) elrabolta ifj. Horthy Miklóst. A megzsarolt kormányzó visszavonta a kiáltványát, lemondott, és kinevezte Szálasit miniszterelnöknek (okt. 16.). A „nemzetvezetô” totális mozgósítással, a német érdekek feltétel nélküli kiszolgálásával fôhadszíntérré tette Magyarországot. A nyilas vérengzés a dunántúli megyékben dühöngött legtovább, az ellenállást véresen megtorolta az okt. 23-án létrejött „Számonkérő Szék”. 1944. dec. 4-én Szálasi látogatást tett Hitlernél. A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságát letartóztatták, a budapesti zsidóság is hatalmas veszteségeket szenvedett. Az anyagi javakat Németországba igyekeztek „menteni”. Az ország keleti részén a felszabadító szovjetek, a nyugati területen a németek fosztogattak. Debrecenben dec. 21-én összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés, dec. 22-én megalakult az Ideiglenes Kormány és dec. 28-án hadat üzent Németországnak. 1945. jan. 20-án Moszkvában aláírták a fegyverszünetet. A karácsonykor körbezárt Budapestbôl febr. 11-én Hidegkút felé kitörést kíséreltek meg a Várból, de az emberek többségét elfogták. A Vörös Hadsereg 1945. február 13-án elfoglalta Budapestet, majd április elején kiűzte a német és nyilas erôk maradványait. A szovjetek mellett román, jugoszláv, bolgár és szlovák erôk is harcoltak, és magyar antifasiszta egységek is részt vettek a németek elleni küzdelemben. 1945. márc. 6-án Dunántúlon a Wehrmacht utolsó offenzívája kifulladt. Április 12-én a magyarországi hadműveletek befejezôdtek (Pinkamindszent).

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Berecz Andrea

berecz1986@gmail.com

Levelezőlista




Statisztika

Online: 1
Összes: 73066
Hónap: 183
Nap: 6