Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Töri Szóbeli 5

2008.04.29

V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

1.,a Felvilágosodás(Russeo)

A felvilágosodás általános áttekintése: 1. A felvilágosodás meghatározása: Immanuel Kant nevéhez fûzõdik: a felvilágosodás az ember kiszabadulása önhibájából elõállt gyámoltalanságból, abból a helyzetbõl, hogy valaki más vezetése nélkül ne tudjon gondolkodni. A felvilágosodás a feltörekvõ polgárság ideológiája a feudalizmussal szemben — elõkészítette a polgári forradalmakat. Filozófiai rendszer, amely a racionalizmuson alapszik. 2. Angliából, Hollandiából indul a XVII. században — virágkorát a XVIII. századi Franciaországban érte el. Németországban késve jelent meg (még a XIX. században is hatott) az egész Európára kiterjedõ irányzat. 3. Gazdasági háttere: a termelés polgári átalakulása; megjelennek a manufaktúrák; az árutermelés általánossá válik. A gazdasági hatalom mellé a polgárság politikai, ideológiai hatalmat is igyekezett megszerezni. 4. A mûvészetek helyzete: a mûvész közönség számára alkot; helyszín: kávéházak; a közönség létszáma gyarapszik, megoszlik (megjelennek a ponyvaregények, kísértethistóriák); a mûvész és közönség eltávolodik egymástól; a mûvészi alkotásokat sokan élvezik (nyomtatás); az írók, költõk közösségi érzéseket szólaltatnak meg, illetve az érzelmek háttérbe szorulnak — a táj elveszti jelentõségét; városias kultúra. 5. A felvilágosodás stílusai:-- klasszicizmus -- szentimentalizmus II. A magyar felvilágosodás: 1. Kelet-Európában a felvilágosodás késõbb jelenik meg, mint Franciaországban és Németországban. A felvilágosodás eszméivel elsõsorban a nemesség képviselõi ismerkednek meg (polgárság még nincs). A fõúri könyvtárakba a francia felvilágosodás íróinak mûvei kerülnek. Teleki József Rousseau-val, Fekete János Voltaire-rel köt barátságot. 2. 1760-ban Mária Terézia megalapítja a bécsi magyar testõrséget, ahová a gazdagabb köznemesség fiai kerülhettek. A magyar nemesség fiai Bécsben megismerkednek Európa leghaladóbb gondolataival — a felvilágosodás híveivé válnak, írói tevékenységet folytatnak. Legfõbb céljuk, hogy Magyarország meginduljon a fejlõdés útján (végsõ cél az Ausztriától való elszakadás). /Barcsay Ábrahám, Báróczy Sándor, Bessenyei György/ 3. Az elsõ magyar nyelvû hírlap 1780-ban jelenik meg, 1788-ig. Címe: Magyar Hírmondó. Rát Mátyás és Révai Miklós alapítják meg. 4. A nyelvmûvelés igénye hozza létre egy akadémia megalapításának gondolatát, melyet elõször Bessenyei György ír le, röpiratának címe: Egy Magyar Társaság Iránt Való Jámbor Szándék (1781). 1791-ben megalakul az Erdélyi Magyar Nyelvmûvelõ Társaság. 1825-ben Széchenyi felajánlja birtokának egyéves jövedelmét az akadémia létrehozásához. A Magyar Tudományos Akadémia 1830-ban nyílik meg. 5. A színjátszás is fejlõdésnek indul, 1780-ban áll össze az elsõ magyar színtársulat, alapítója Kelemen László. 6. A XVIII. század végén újabb folyóiratok jelentek meg: - Magyar Museum (1788–1792): irodalmi, kritikai folyóirat; szerkesztõi: Batsányi János, Kazinczy Ferenc és Baróti Szabó Dávid. A folyóirat legfõbb célja a felvilágosodás eszméinek terjesztése és a magyar függetlenség kivívása. Az elsõ szám megjelenése után Kazinczy kilép és maga alapít egy folyóiratot, melynek címe: Orpheus (1790–1791, Kassa): radikális (erõteljesen haladó) szellemû folyóirat. - Uránia (1794–1795): szerkesztõje Kármán József. - Mindenes Gyûjtemény (1790–1791, Komárom) 7. A felvilágosodás eszméinek terjesztésére mozgalom indul, Martinovics Ignác vezetésével. 8. Nyelvújítás: A nyelv megújításának programját már Bessenyei György Magyarság címû mûvében megírta. A nyelv ügye összekapcsolódik a magyar függetlenség kérdésével. A nyelvújítók célja:-- a nyelvet megfelelõ szintre kell emelni -- az idegen hatásokat háttérbe kell szorítani -- a szókincset gazdagítani kell -- a nyelvtani rendszert hajlékonyabbá kell tenni Ortológusok (a hagyomány hívei) « Neológusok (a nyelvújítás hívei) Kazinczy a neológusok nevében írja Tövisek és virágok címû mûvét 1811-ben. 1813-ban megszületik rá a válasz, Mondolat címmel, melyben az ortológusok kigúnyolják a nyelvújítást. 1815-ben Kölcsey Ferenc és Szemere Pál választ írnak, Felelet a mondolatra címmel, ebben a röpiratban megvédik a nyelvújítást. 1819-ben Kazinczy kompromisszumot hirdet: Ortológusok és neológusok nálunk és más nemzeteknél. A nyelvújítási harc alatt kb. 10 ezer új magyar szó keletkezett. A nyelvújítás nem csak szavakat alkotott, de a nyelvtani rendszert is árnyaltabbá tette. Ebben a korban alakul ki az egységes irodalmi és köznyelv. 1832-ben megjelenik az elsõ helyesírási szabályzat. 1844-ben vált a magyar hivatalos állami nyelvvé.

2.,A Náci Német ország

A Harmadik Birodalom a nemzetiszocialista Németország félhivatalos elnevezése volt 1933 és 1945 között, amikor az a nemzetiszocialista párt és a Adolf Hitler uralma alatt állt. A kifejezés használatát 1941-ben Adolf Hitler betiltatta. A Harmadik Birodalom név a német Drittes Reich fordítása és mintegy a nemzetiszocialista Németország szinonimája. Nem az országot és a német népet, hanem a kormányzatot és hivatalrendszerét jelöli. A Harmadik Birodalmat a Reichstagból irányították. A kifejezést először Arthur Möller van den Bruck alkalmazta 1922-ben megjelent könyvének címeként. Innen vette át a nemzetiszocialista propaganda, amely szerint az első birodalom a 962 és 1806 között fennálló Német-római Birodalom volt, az 1871 és 1918 közötti Német Birodalom volt a második, és saját államszervezete a harmadik. A propaganda célja az volt, hogy a 1919-es Weimari Köztársaság, majd a rettenetes infláció időszaka után egy korábbi, erősen misztifikált dicsőséges német múlthoz való visszatérést sugalmazza. Ezt erősíti a Birodalom jövőbeli fővárosának is az elnevezése: Germania. Út a hatalom felé [szerkesztés] Az 1923-as ún. sörpuccs sikertelenségéből okulva Hitler törvényesen akarta megszerezni a hatalmat. Bár pere országosan is ismertté tette, Hitler a következő öt évben mégsem tudta érdemben növelni az NSDAP támogatottságát. A párt csak 2,6%-ot ért el a választásokon. Az 1929 októberében kitört világgazdasági válság különösen sújtotta a legyőzött Németországot. A munkanélküliek száma meghaladta az ötmilliót, a hiperinfláció teljesen elértéktelenítette a német márkát. A válság a felelőtlenül ígérgető szélsőségeseknek, a nemzetiszocialistáknak és kommunistáknak kedvezett. A Hitler szociális demagógiájára és szónoki képességeire építő, Josef Goebbels későbbi propagandaminiszter által irányított kampányok eredményeként 1930-ban az NSDAP 18,3, 1932 nyarán pedig már 37,3%-ot kapott a választásokon. Ezzel az ország legerősebb pártjává vált. A párt rendezvényeit a barnainges SA rohamosztagosok biztosították, akik naponta csaptak össze a kommunista párt aktivistáival. Ezeknek a verekedéseknek gyakran voltak halálos áldozatai. 1932 végén a gazdasági válság elérte mélypontját, a szintén erősödő kommunisták hatalomra kerülésétől rettegő nagyiparosok egyre inkább a nemzetiszocialistákban látták a mind közelibbnek tűnő bolsevik forradalom egyetlen ellenszerét. Több rövidéletű kormány bukása után Hindenburg köztársasági elnök 1933. január 30-án Hitlert bízta meg egy koalíciós kormány megalakításával. Mivel a nemzetiszocialista párt vezére (Führer) törvényesen lett kancellár, sokan azt gondolták, hogy hatalomra kerülve a nemzetiszocialisták radikalizmusa csökkenni fog. Mások abban reménykedtek, hogy a nemzetiszocialisták tevékenységükkel hamar lejáratják magukat. Egy német kommunista vezető 1933 februárjában egyenesen így fogalmazott: "Hadd jöjjenek most a nemzetiszocialisták... Egy hónap múltán a kommunisták vezetik a munkásságot." Valamennyien tévedtek. Február végén kigyulladt a Birodalmi Gyűlés, a Reichstag épülete. Bár a lángoló épületben csak egy holland elmebeteget fogtak el, a nemzetiszocialista propaganda a kommunistákat vádolta. A kommunista pártot betiltották, a párt vezetőit és Reichstag-képviselőit letartóztatták. Az SA-legényekkel megerősített rendőrség egyszerű kommunista párttagok ezreit hurcolta el. Márciusban Dachauban megnyílt az első koncentrációs láger, országszerte internáló táborok és börtönök tucatjait állították fel. A megfélemlített képviselők (a szociáldemokraták ellenszavazataival) március végén áldásukat adták a felhatalmazási törvényre. Ennek értelmében Hitler kormányának rendeletei automatikusan törvényerőre emelkedtek, anélkül, hogy a Reichstag megszavazta volna őket. Áprilisban megjelentek az első zsidórendeletek, amelyek egyre több pályáról tiltották el a nem "árja" származású állampolgárokat. Nyáron betiltották a szakszervezeteket, majd a szociáldemokrata pártot, az év végére pedig valamennyi politikai pártot feloszlatták. A szakmai, ifjúsági szervezeteket, a keresztény, az autós- és lovas egyleteket nemzetiszocialista egyesületekbe olvasztották. Az iskolások számára kötelezővé tették a Hitlerjugend (Hitleri Ifjúság) tagságot, külön szervezeteket hoztak létre a lányok és nők számára. Az állami hatóságokkal párhuzamosan kiépítették az NSDAP egész országot behálózó szervezetét. Az állami szintre emelt nemzetiszocialista propaganda hatékonyabbá tétele érdekében Goebbels vezetésével propagandaminisztériumot szerveztek. Németország belső biztonságára az 1934-re egységes struktúra alapján megszervezett Állami Titkosrendőrség, a Gestapo ügyelt. A Gestapo több tízezer főből álló besúgóhálózatot épített ki. Az általában fekete bőrkabátot viselő gestapósok már a puszta gyanú alapján is bárkit "védőőrizetbe" vehettek, majd bírósági ítélet nélkül koncentrációs táborba küldhettek. A táborokba a kommunisták és szociáldemokraták után hamarosan megérkeztek az alkoholisták, a munkakerülők, a köztörvényes bűnözők, az aszociálisnak nyilvánított vándorcigányok, a homoszexuálisok és a rendszerrel nem szimpatizáló keresztények. Az 1900-ban született Heinrich Himmlert még 1929-ben nevezték ki az SA egyik elittagozataként működő feketeinges SS Birodalmi Vezetőjévé (Reichsführer). Az SA-val ellentétben Himmler a mennyiség helyett a minőségre helyezte a hangsúlyt: a több millió SA-taghoz képest az SS 1933-ban csupán 52 ezer fős volt. 1934. június 30-án Hitler leszámolt a hadsereg SA-ba olvasztását és a párt tőkeellenes programjának végrehajtását követelő SA-vezérkarral. A "Hosszú Kések Éjszakáján" a hadsereggel együttműködő SS egységek több száz embert végeztek ki államellenes összeesküvés vádjával. Az SA létszáma 1,5 millióra csökkent, a Hitlerhez fanatikusan hű, faji alapon válogatott SS jelentősége folyamatosan nőtt. 1936-ban a Gestapo és az SD (a párt és az SS titkosszolgálata) mellett valamennyi német rendőri szerv irányítása is Himmler kezébe került. Az SD és a Gestapo vezetését Himmler egy volt tengerésztisztre, az 1904-es születésű Reinhard Heydrichre bízta. A nemzetiszocialista rendszer belső megszilárdulását elősegítette a világgazdasági válságot követő gazdasági élénkülés. Hitler a Roosevelt-féle New Deal-hez hasonlóan nagy állami csatorna-, gát- és autópálya-építési programot indított. 1936-ban sikeres olimpiát rendezett Berlinben, jóléti intézkedéseket (betegbiztosítási rendszer kiterjesztése, házassági kölcsön, állami üdültetési programok stb.) vezetett be. A munkanélküliek száma hamarosan 3, majd 2 millió alá csökkent, az évtized végére a fegyverkezési program következtében pedig gyakorlatilag megszűnt. A rendszer belső megszilárdulásával párhuzamosan Hitler hozzálátott a versailles-i békerendszer lebontásához. Németország kilépett a Népszövetségből, 1935 januárjában a Saar-vidék népszavazással tért vissza Németországhoz, márciusban bejelentették az általános hadkötelezettség ismételt bevezetését. 1936-ban az új német haderő, a Wehrmacht bevonult a Rajna-vidékre. Berlin a fasiszta Olaszországgal lépett szövetségre (Berlin-Róma tengely). 1938 márciusában teljesült Hilter régi vágya: az osztrák nemzetiszocialisták által kirobbantott válsághelyzetet kihasználva csapatai élén bevonult szülőföldjére. Az Anschluss következtében Ausztria Ostmark néven beolvadt Birodalomba. 1938 őszén háborúval fenyegetve szerezte vissza a Csehszlovákiához tartozó, de németek lakta Szudéta-vidéket a megrettent nyugati államok jóváhagyásával. Hitler uralmának első öt éve szinte példátlan sikersorozat volt. A legyőzött, szétzilált Németország helyén megjelent a területileg és gazdaságilag megerősödött nagyhatalom, a német-római birodalom és a Hohenzollernek császárságának jogutódja, az ezerévesnek hirdetett Harmadik Birodalom. A totalitárius államban Hitler kezében korlátlan hatalom összpontosult. Führerként (vezér) ő volt az államfő és az NSDAP vezetője, kancellárként irányította a kormányt, a hadsereg főparancsnokaként pedig a fegyveres erők is neki tartoztak engedelmességgel. A nácinak is nevezett Német Nemzetiszocialista Munkáspárt (NSDAP) ideológiáját vezére, Adolf Hitler dolgozta ki. Hitler 1889-ben született, apja, Alois Hitler finánc (vámos) volt. A középiskolát 16 évesen otthagyta, nem érettségizett. Az első világháború elején önként jelentkezett a német hadseregbe, ahol futárszolgálatot teljesített a nyugati fronton. Nagyon lesújtotta Németország veresége. 1920-ban a Nemzetiszocialista Munkáspárt vezetője lett. 1923-ban a szélsőjobboldali nemzetiszocialista párt tevékenysége Bajorországra korlátozódott. 1923 novemberében, Münchenben, az ún. sörpuccs során megkísérelték megragadni a hatalmat, de a kísérlet rövid lövöldözés után megbukott. Hitlert ekkor 5 év várfogságra ítélték, amiből csak 13 hónapot ült le. Közben megírta híres könyvét a Mein Kampfot, amelyben már megtalálhatóak az agresszív politikájának alapjai. A húszas évek második felében kiszabadult, és újjászervezte pártját, s működését hamarosan az egész országra kiterjesztette. Hindenburg, Németország köztársasági elnöke 1933. január 30-án kancellárrá nevezte ki Hitlert, aki gátlástalanul hozzákezdett a demokratikus keretek lebontásához. Új választásokat íratott ki, amelynek kampányát meghatározta. 1933. február 27-én leégett a Reichstag. A nácik azt állították, hogy a törvényhozás épületét kommunisták gyújtották fel, s erre hivatkozva hajszát indítottak politikai ellenfeleik ellen. A Reichstag tüzét egy elmebeteg holland fiatalember okozta, a nácik azonban Georgij Dimitrov bolgár kommunista vezetőt vádolták. Végül Dimitrov ártatlannak bizonyult és szabadon kellett engedni, ez pedig kudarcot jelentett Hitler Németországa számára. A márciusi választásokig több tízezer embert tartóztattak le, több százat meggyilkoltak, ennek ellenére a nácik csak a mandátumok 44%-át szerezték meg, így koalícióra kellett lépniük szövetségeseikkel. Hitlernek azonban ez is elég volt: az új törvényhozás engedelmesen elfogadta a felhatalmazási törvényt, amelynek alapján a kancellár rendeletekkel, a parlament jóváhagyása nélkül kormányozhatott. 1933 júliusában rendelet mondta ki, hogy Németországban egyetlen párt működhet, az NSDAP. A hatalom megragadásában fontos szerep jutott a náci párt félkatonai szervezetének, az SA-nak. Az SA barna inge alapján a barna szín éppúgy a nácik jelképévé vált, mint jelvényük, a horogkereszt. Az SA köreiben sokan komolyan vették a párt szociális célkitűzéseit, s a politikai ellenfelekkel való leszámolás után, „második forradalmat” követeltek. Az SA élén Hitler régi harcostársa, Ernst Röhm állt, aki azt tervezte, hogy szervezete átveszi a hadsereg helyét, s egyfajta népi hadsereg válik belőle. Hitlernek ez nem volt ínyére, ezért megerősítette az eredetileg saját testőrségeként létrehozott rohamosztagát, az SS-t, valamint a hatalomátvétel után megalapított politikai rendőrséget, a Gestapót. 1934. június 29-ről 30-ra virradóra, az ún. „hosszú kések éjszakáján” Hitler megbízható emberei lecsaptak az SA vezetésére, és több százat lemészároltak közülük. 1934 augusztusában meghalt Hindenburg elnök. Hitler, a „vezér (Führer) és kancellár” saját hatáskörébe vonta az államfői jogokat is. Hitler totális diktatúrát hozott létre. A nácik szerint senki sem vonhatta ki magát az állam ellenőrzése alól: nemzetiszocialista elvek érvényesültek a kultúrában, az ifjúsági mozgalomban, a sajtóban, az oktatásban, de még a szabadidős egyesületek életében is. Az egyházakat is megfegyelmezték, számos tagjuk került koncentrációs táborba. A 10-14 éves fiatalok egyetlen szervezete a Jungvolk lett, a 14-18 éveseké pedig a Hitlerjugend. A nácik ellenezték a női emancipációt is, s az egyetemi hallgatók körében a nők arányát egyharmadról 10%-ra csökkentették. Hitler Mussolini fasizmusát tekintette példaképének. Mind a fasizmus, mind a nemzetiszocializmus vallásellenes volt. Fasiszta mintára a nácik körében is a karlendítés vált köszöntéssé, amelyet kiegészített a „Heil Hitler!” kiáltás. A nemzetiszocializmust megkülönböztette a fasizmustól heves, faji alapú antiszemitizmusa: az első világháborús összeomlásért, a forradalmakért, a fennálló forradalmi veszélyért és a gazdasági problémákért a zsidóságot tették felelőssé. Az antiszemitizmus ideológiája már nem vallási, hanem faji és politikai alapon volt ellenséges a zsidókkal. A korszakban hangoztatott fajelmélet szerint az emberek öröklött fizikai adottságai, szellemi és kulturális sajátosságai, valamint személyiségvonásai között összefüggés van, egyes fajok eleve felsőbbrendűek. A nemzetiszocialisták összekapcsolták az antiszemitizmust a fajelmélettel. A nácik a fajelméletet tudományos nézetnek tartották, amelynek elvei a biológia törvényszerűségein nyugszanak. Valójában a fajelmélet nem tudta megcáfolni azt az alapvető tényt, hogy valamennyi ember, tartozzék bármilyen rasszhoz, ugyanazon biológiai fajhoz tartozik. A főellenségnek kikiáltott németországi zsidóság különösen súlyos üldöztetésnek volt kitéve: bántalmazták őket, üzleteiket bojkottálták. Mindehhez a „törvényes” keretet az 1935-ös nürnbergi törvények adtak. A zsidónak minősülő németeket megfosztották állampolgárságuktól, fajgyalázásnak minősítették a nemi kapcsolatot a zsidó és a nem zsidó, ún. árja németek között. 1938. november 9-10-én átfogó, szervezett támadást intéztek a zsidóság ellen. 30 ezer embert letartóztattak, sokakat meggyilkoltak. Szétvertek 7500 üzletet, felgyújtottak és szétromboltak több mint 200 zsinagógát. Ezt követően a zsidókat kötelezték arra, hogy 1 milliárd márkát fizessenek „az okozott károk fejében”. Az utcákat borító üvegcserepek halmairól nevezték el ezt az éjszakát Kristályéjszakának. A náci ideológia szerint a zsidóság nem vallási vagy nemzeti közösség, hanem faj – faji sajátosságok alapján azonban képtelenség volt elkülöníteni a zsidókat. Éppen ezért visszatértek a vallási meghatározáshoz, de meglehetősen ellentmondásos módon: zsidónak minősült az is, akinek a nagyszülei közül legalább kettő az izraelita felekezet tagja volt. Tehát a törvény szerint, akinek a dédszülei „időben” – nagyszülei születése előtt – tértek át a keresztény hitre, nem számított zsidónak, de ha ezt a lépést néhány évvel később tették meg, akkor igen. Holokausztnak ma a nácik által szervezett és központilag irányított népirtást nevezzük, mely mintegy hatmillió zsidó életét vette el. A holokauszt időszaka alatt a nácik más, általuk „fajilag értéktelen”-nek nevezett csoportot is célponttá tettek: romák (cigányok), fogyatékosok, valamint néhány szláv nép (lengyelek, oroszok és mások) életét oltották ki. 1939-ben, a második világháború kitörése előtt a nácik már koncentrációs táborokat hoztak létre zsidók, romák, valamint politikai és egyéb ellenfeleik elkülönítésére. A háború évei alatt a nácik és szövetségeseik gettókat, átmeneti táborokat és kényszermunka-táborokat tartottak fenn. A háború utolsó hónapjaiban a SS őrök halálmenetekre kényszerítették a táborok lakóit, hogy megelőzzék a Szövetséges csapatok fogolyszabadítási kísérleteit. Ahogy a Szövetségesek felszabadították Európát és megtámadták Németországot, sorra találták meg és szabadították fel a táborban őrzötteket, akik közül sokan túlélték a halálmeneteket. Hitler hatalmas tömeget vonzott maga köré, propagandát, manipulációt alkalmazott, tehát nyomást gyakorolt a tömegekre. Erős beszédével és határozottságával, valamint azzal, hogy azt mondta az embereknek, amit hallani szerettek volna, könnyen meggyőzte őket. Hitler a világháború végén 1945-ben feleségével, Eva Braunnal együtt öngyilkos lett.

3.,A Sztálini diktatúra

A sztálinizmus jellegzetességei (1924-1939) Előzmények: Az első világháborúból Oroszország még a háború befejezése előtt kilépett, különbékét kötött Németországgal (1918 március). A cárizmus bukása (1917 február), majd a bolsevik hatalomátvétel (1917 okt.) után Lenin és társai helyzetük megszilárdításán fáradoztak, míg a háborúban kimerült nyugati hatalmak katonai beavatkozással (intervenció, 1918-22) igyekeztek megakadályozni a "vörös veszély" tartós berendezkedését. A Vörös Hadsereg létrehozásával, a hadikommunizmus (mindent a hadseregnek) bevezetésével a pártállami diktatúra megteremtésével, az államosításokkal, a belső ellenzék megtörésével a bolsevikok hatalmon tudtak ugyan maradni, ám az előállt éhínség, és a kibontakozó lakossági elégedetlenség miatt támogatottságuk csökkent. Az új gazdasági intézkedésekkel (NEP, 1922) hatalmukat megszilárdító kommunisták - mesterséges keretek közé kényszerítve számos nemzetiséget- létrehozták a Szovjetuniót (1922 december), pártjuk (SZKP) első emberének pedig Sztálint ("Acélember", eredeti nevén Joszif Viszarionovics Dzsugasvili) választották. A sztálinizmus: A múltból örökölt hatalomszervezési technikák, a cári despotikus egyeduralom, a demokrácia és az egyéni szabadság jogi alapjainak hiánya, a nyugattól eltérő torz gazdasági-társadalmi fejlődés, a "harmadik Róma" (Moszkva) pánszláv, nyugatellenes küldetéstudata, és a bolsevik intézkedések együttesen alapozták meg a sztálini diktatúrát. A proletárdiktatúrát (a munkásság, és az őket vezető kommunista párt hatalmát) meghirdető kommunista ideológia szellemében - Lenin halála után (1924) - Sztálin hozzálátott rendszerének kiépítéséhez. Fokozatosan kiszorította a hatalomból kommunista riválisait (Trockij, Zinovjev Kamenyev), elkezdve ezzel a "társadalom bekerítését". A mezőgazdaság állami ellenőrzését szolgálta a kollektivizálás (magántulajdon megszüntetése) folyamata. A kolhozokba (termelőszövetkezet), szovhozokba (állami gazdaság) kényszerített parasztság tiltakozására erőszak volt a válasz. A jelentősen visszaeső mezőgazdasági termelésért, majd a súlyos, milliós áldozatokat követelő éhínség kialakulásáért Sztálin a parasztokat, elsősorban a jómódú gazdákat, a kulákokat tette felelőssé, és meghirdette az ellenük való harcot (kuláktalanítás). Ezzel egyidejűleg a kommunista párt elindította az erőltetett iparosítást, a nehézipar felfejlesztését, mely csak tovább fokozta a lakossági elvonásokat, és a mezőgazdaság katasztrófális helyzetét. A tervgazdálkodás (a párt által előre megszabott termelési célok, ötéves tervekkel) 1928-as bevezetésével megvalósult az állam ellenőrzése a gazdaság felett, jóllehet, a terveket soha nem sikerült maradéktalanul végrehajtani. A kommunisták egyeduralma, az egypártrendszer, a párt és állam összeolvadása (pártállam) lehetetlenné tette a "hivatalos", sztálini nézetektől való eltérést. A Sztálin körül kialakult és kialakított személyi kultusz (kötelező imádat) tovább erősítette Sztálint a párton belül, aki az 1934-es SZKP kongresszust követően megkezdte a tisztogatást (csisztka), a leszámolást vélt és valós ellenfeleivel (Kirov-gyilkosság, 1934). Az üldözési mániából eredő bizalmatlanság, a feljelentések, besúgások mindennapossá váltak, nem kímélték sem a lakosságot, sem Sztálin közvetlen munkatársait (Sztálin felesége öngyilkos lett 1932-ben). Az ellenségkeresés ("éberség" jelszóval) szellemében Sztálin a belügyi-karhatalmi szerveket felhasználva (GPU, majd 1934-től NKVD) terrort alkalmazott, 1928-tól koncepciós perek (előre kitervelt vád és ítélet, állami irányítással) rendezésével százezreket végeztetett ki (köztük a hadsereg vezérkarát, orvosokat, értemiségieket), vagy juttatott a hírhedt büntetőtáborokba, a szibériai GULÁG-ba (Táborok Állami Irányítása). A vádak között általában a nyugatnak történő kémkedés, a tervszabotálás (a termelés hátráltatása), összeesküvés szervezése szerepeltek, melyeket kínzás hatására a vádlottak aláírtak, s a diktatúra ezzel igyekezett a nyilvánosság előtt igazolni döntéseit. A társadalom feletti totális ellenőrzés eszközévé vált a párt kezében a cenzúra (könyvek, lapok, művészeti alkotások ellenőrzése), az egyházellenes döntések sorozata, a vallásüldözés, és az 1936-os alkotmány bevezetése. A diktatúra propagandával (nagyszabású rendezvények, felvonulások, plakátok, filmek, sztahanovista mozgalom), demagóg ígéretekkel népszerűsítette önmagát, új, boldogabb "szocialista jövőt" ígérve a munkás-és paraszttömegeknek. Jelképeivel (vörös csillag, vörös zászló, sarló-kalapács) egységet igyekezett sugallni, uniformizálta a társadalmat, átformálva annak gondolkodását. A kommunista jövő érdekében már gyermekkortól kezdve a párt felé terelte a tömegeket (pionírmozgalom, komszomol, oktatás kommunista ideológiával). Az életszínvonal rohamos csökkenése, a megtelt börtönök, a megfélemlített tömegek, s milliók halála (éhínség és kivégzések), álltak szemben a hivatalos ígéretekkel. A felgyülemlő feszültségek és ellentmondások azonban a második világháborúval háttérbe szorultak, Sztálin megkezdte rendszerének "exportálását", a nagyhatalmi Szovjetunió megteremtését. A sztálini diktatúra legfőbb jellemzői Sztálin hatalomra jutása: 1917-ben Lenin lett az állam első embere, munkáját az úgynevezett népbiztosok segítették. 1924-ben Lenin meghalt, Sztálin lett a főtitkár. Kiépítette a párt szerkezetét és megszervezte az ország vezetését. A társadalmat megfélemlítették. Koncepciós perek segítségével (nem valós vádak alapján). Tisztogatás (a pártvezetés, hadsereg megtisztítása). Az élet minden területének irányítását átvették. Tervgazdálkodás.3 majd 5 éves terveket fogalmaztak meg, amelynek célja az ország iparosítása, ill. ipari nagyhatalommá tétele. Mezőgazdaság:Kollektivizálás, a mezőgazdasági földek állami tulajdonba vétele. Szövetkezeti formát hoztak létre:Kolhoz (állami gazdaság)Szovhoz (termelő szövetkezet) Terror: deportálások a Gulag-szigetcsoportra (Szibéria),NKVD (titkos szolgálat)

4., A Holokauszt

A holokauszt (a görög holokautóma szóból: „teljesen elégetett”, t.i. égőáldozat), más néven Ha-Shoah (héber ) vagy Churben (jiddis) a náci Németország által kontrollált területeken a második világháború alatt végrehajtott népirtás neve, amelynek körülbelül hatmillió európai zsidó esett áldozatul. Tágabb értelemben a nácik más csoportok elleni atrocitásaira (például cigány holokauszt) és egyéb népirtásokra (például örmény holokauszt) is használják. 1940-re a náciknak két ténnyel kellett szembe nézniük. Egyrészt a háború kitörésével lényegileg lehetetlenné vált, hogy a zsidókat továbbra is kivándorlásra kényszerítsék, hiszen a korábbi befogadó államok jelentős része ellenséges vagy éppen a németek által megszállt ország volt. Másrészt hiába űztek el több százezer német, osztrák és cseh zsidót, Lengyelország megszállásával több mint kétmillió újabb zsidó került uralmuk alá. Ennyi embert pedig sehol sem fogadtak volna be. A zsidókérdés, amely 1938-ig főleg német belpolitikai téma volt, a náci hódításokkal európai "problémává" vált. Az osztrák, a német és a cseh zsidókat 1939 őszétől kezdve a kivándorlás helyett a kitelepítés réme fenyegette. 1939-1940 telén a Birodalomhoz csatolt lengyel területekről a nácik lengyelek és zsidók százezreit deportálták a Főkormányzóságba. Az Eichmann és főnöke, Heydrich által kiagyalt új koncepció szerint a zsidókat a lengyel Főkormányzóság területén, Nisko közelében kellett volna letelepíteni. Hans Frank főkormányzó azonban nem rajongott az ötletért, hogy a Gestapo kifosztott zsidók százezreit az ő nyakába akarja varrni. 1940 márciusában elérte Hitlernél, hogy a deportálásokat állítsák le. Eichmann-nék kudarcot vallottak, de a kitelepített zsidóknak csak harmada térhetett vissza otthonába. 1940 nyarán a nácik felelevenítettek egy régebbi lengyel tervet, amely a zsidókat Madagaszkárra akarta kitelepíteni. Mivel a sziget francia gyarmat volt, a német Külügyminisztérium számára 4 millió európai zsidó deportálása Franciaország legyőzése után nem tűnt lehetetlennek. A németek azonban nem tudták megszerezni a francia flottát, és a tengereket továbbra is a brit hajóhad uralta. Így a Madagaszkár-terv az angliai légicsatában elszenvedett vereség után lekerült a napirendről. 1941 tavaszán a német vezérkar már a Szovjetunió elleni háborúra készült. Várható volt, hogy a tervezett hódítások révén több millió újabb zsidó kerül német uralom alá. Hitler kijelentette, hogy a judeobolsevista ellenség elleni harc nem hagyományos, hanem megsemmisítő háború lesz. Ennek szellemében 1941 tavaszán Heydrich négy, összesen mintegy 3 ezer fős Einsatzgruppét (szó szerint bevetési csoport) állított fel. Az Einsatzgruppék feladata volt, hogy az előrenyomuló hadsereggel vonulva a front mögötti területeket "megtisztítsák" a nácik által veszélyesnek minősített elemektől. Ilyennek minősültek a kommunista párt tagjai, a Vörös Hadseregben szolgáló politikai tisztek, az állami vagy párttisztséget betöltő zsidók. A Szovjetunió elleni támadással egy időben északon az Einsatzgruppe A, a front közepén az Einsatzgruppe B és C, délen pedig a D jelű alakulat kezdte meg a gyilkolást. Az áldozatokat tankcsapdákba vagy előre megásatott tömegsírokba lőtték. A kivégzésekbe - főleg Ukrajnában és Litvániában - gyakran bekapcsolódtak a helyi antiszemiták által felállított milíciák tagjai, máshol a lakosság támadt a zsidókra. 1941 őszétől az Einsatzgruppék már valamennyi zsidót - beleértve a nőket és a gyermekeket is - válogatás nélkül megölték. A zsidókat először áttelepítés ürügyével összegyűjtötték, majd a kivégzés helyszínére kísérték, ott kirabolták és meztelenre vetkőztették őket. Végül a gödör szélén álló zsidókat tarkón lőtték. Gyakori módszer volt az is, hogy az áldozatoknak le kellett mászniuk a tömegsírba és a már megöltek holttestére fekve várták a halálos sortüzet. Az Einsatzgruppék 1941 végéig 500 ezer, 1943-ig összesen mintegy 1 millió embert öltek meg. Többségük zsidó volt, de a fennmaradt jelentések szerint szovjet hadifoglyok, elmebetegek és vándorcigányok is gyakran áldozatul estek a vérengzésnek. Nem tudjuk, hogy Hitler pontosan mikor adta ki a parancsot valamennyi európai zsidó megsemmisítésére. Heydrich 1941 júliusában kapott parancsot Göringtől, hogy dolgozza ki az európai zsidókérdés "végső megoldásának" részleteit. A német zsidóknak 1941 szeptemberétől kellett sárga csillagot viselniük, októberben megkezdődött a Birodalomban élő zsidók keletre deportálása, a hónap végén pedig Himmler megtiltotta a zsidók kivándorlását. Ősztől az Einsatzgruppék és a velük együttműködő SS és rendőri egységek már minden zsidót megöltek. Ezek alapján valószínűnek tűnik, hogy Hitler valamikor 1941 őszén vagy telén rendelte el a végső megoldást, amin ekkortól már valamennyi zsidó megölését értették. A Führer szóban adta ki az utasítást, Himmler és Heydrich volt felelős a végrehajtásért. Heydrich 1941 novemberére értekezletre hívta össze a zsidókérdéssel foglalkozó minisztériumok, állami, SS, és rendőri szerveinek vezetőit. A konferenciára többszöri halasztás után végül 1942. január 20-án került sor a Berlin melletti Wannsee-ban. Az értekezleten Heydrich bejelentette, hogy Hitler elrendelte a zsidók "kitelepítését" keletre, ahol nagy munkacsapatokban fogják őket halálra dolgoztatni, a túlélőkkel pedig különlegesen veszélyes elemként fognak elbánni. A résztvevők tudomásul vették, hogy a zsidókérdés az SS hatáskörébe tartozik. A wansee-i konferencia jegyzőkönyvét Eichmann vezette, aki ekkor már a Birodalmi Biztonsági Főhivatalba tagolt Gestapo zsidóügyi osztályát irányította. A dokumentumban található statisztikák szerint a végső megoldás összesen 11 millió európai zsidóra vonatkozott volna.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Berecz Andrea

06-20/ 425-9404

berecz1986@gmail.com

Levelezőlista




Statisztika

Online: 1
Összes: 73077
Hónap: 178
Nap: 3