Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Irodalom Tételek 5.

2008.06.09

5. Elbeszélő és elbeszélésmód Kosztolányi Dezső néhány Esti Kornél novellájában

Kosztolányi szépprózájában sajátos szint jelentenek az ún. Esti Kornél novellák. Ezeknek darabjai a műfaj különböző változatait képviselik, s csupán egyetlen közös elemük van: Esti Kornél, Kosztolányi másik énje. De a főszereplő sem olyan állandó, illetve fejlődő figura, mint például egy realista regény hőse. Rejtélyes, talányos alak.

Nagy időt fognak át a novellák: a legkorábbi (Nyolcadik fejezet) 1925-ből való, a legkésőbbiek pedig az 1936-ban megjelent Tengerszem kötetben láttak napvilágot. Nincs egységes koncepciójuk, inkább spontán született darabok. Előzetes terv nélkül dolgozott Kosztolányi, s szándékosan laza szerkezetű művet akart létrehozni - mintegy szakítva az elbeszélő próza tradícióival. Az emlékeket idéző íróban úgy jelenik meg esti Kornél alakja, mint a gonoszkodás, a vásottság, a féktelenség, a léhaság képviselője, akinek egyéniségéhez tartozik a társadalmi erkölcsöket és tilalmakat megszegő lázadás szelleme, mindenféle tekintély csúfolása, az életet megvető sátániság. Riasztó és igéző is egyben: a rossz a jó, a romboló és a teremtő hajlamok szétfejthetetlenül szövődnek össze jellemében. Ebben a jellemben természetesen vannak ellentétek, de nem tettei keverték rossz hírbe, hanem tetteinek és elveinek ellentéte. A történetek egy jelentős részében a kezdő fejezetben ráaggatott cinikus vásottsággal, gátlástalansággal szemben gyakrabban fordul elő a hős vonzóbb, emberségesebb énjének parancsára történt cselekvés. Ezek a novellák sem jellegben, sem értékben nem egyenletesek. Vannak köztük olyan típusú darabok, amelyeknek Esti Kornél nem is szereplője, csupán elmesél egy-egy érdekes, figyelemreméltó történetet.

Ezen öntanusí tó novellái közül kiemelkedik a Második (1929) ill. a Harmadik fejezet (1930). Az előbbi a szegény gyermek életét idézi: a vérszegény, beteges és ideges fiú iskolabeli története ez. Tele van félelemmel, szorongással: előbb átéli a társatlanság, a magány riadalmát, azt a kétségbeesést, hogy egyedül van a világon. Később - az osztályban - meg kell tapasztalnia sehova sem tartozás kitaszítottságának érzését, a szerencsétlenséget, a társakra utalt, esendő ember csalódását. A többi kisdiák részéről közöny és értetlenség fogadja: sehol sem fogadják be, igy hát a kályha mellé állt, egyedül. Szégyellte, hogy olyan gyáva és ügyetlen. A tanító valahol az osztály közepén talált neki egy tenyérnyi helyet - egy pad legszélén. A kis Esti Kornél már kiskora óta ír és olvas, ez a szellemi fölény hoz számára végül diadalt. A novella befejezésében az a hit, remény szólal meg, hogy az ember tehetségével, kiemelkedő képességeivel meglelheti a maga helyét a közöny és idegenség közepette is, megállhat a maga lábán a zűrzavarban is.

A Harmadik fejezet a legösszetettebb, leggazdagabb elbeszélése a sorozatnak: ez egyben a legteljesebb költői önjellemzése is az írónak. A fiatalembert érettségi után a tudásvágy hajtja. Első ízben szakad ki az otthon védettségéből telve kalandvággyal s az ifjú költőnek azzal a hevületével is, hogy megismerje a világot, az embereket, mások szívébe pillanthasson. Pesten hamar eltanulja a zárkózás és alakoskodás művészetét, mert naiv nyíltságán a pestiek összenevettek a háta mögött. Vonaton utazván éri az első kaland: egy elmebeteg, paranoiás lány szájon csókolja. Ez a szerelemmel való találkozás jelképe. Borzongva érzi a kéj és az undor együttesét. A lány áldozata - a tűrő, csendes édesanya - felkelti a mély tiszteletet a szenvedők iránt.

A kötetben az utolsó írása - a Tizennyolcadik fejezet - egy villamosutazásról szól. A novella felszíni, első jelentésszintje valóban egy közönséges villamosutazás viszontagságairól ad képet. A novella hőse, Esti Kornél, a sötét és hideg éjben türelmetlenül várakozik a villamosra. Mikor végre megjelenik a kocsi, alig tud felszállni, hiszen emberfürtök lógtak mindenhol a peronon. Belekapaszkodik az embertömegbe, nem törődve a veszélyekkel. Útitársai egytől-egyig gyűlölik a betolakodót. Sok időbe telik, míg beljebb jutott, újabb és újabb ellenségeket szerezve magának. Nem adta fel a harcot. A minden emberi méltóságából kivetkezett, összepréselt, bűzös állatsereg láttán annyira megundorodik, hogy már éppen le akarna szállni, mikor megpillant egy nőt, kinek kék szeme megvigasztalja. Megvívta végül is az élet vad diadalát és egy ablak melletti kényelmes ülésre tett szert: küzdött és győzött. Élvezni akarta diadalát, kipihenni fáradalmait, de a kalauz elkiáltja magát: " Végállomás!" . Elszontyolodik és lassan leszáll. A novella természetesen nem egy egyszeri villamosutazást ír le, sokkal inkább az emberi életet jelenti. Fanyar keserűséggel, kiábrándultan ábrázol a megszületés kínjaitól kezdve az életben maradás vad és megalázó küzdelmein át egészen a végállomásig, a halálig. Ebben a novellában Kosztolányi értelmetlennek és céltalannak láttatja az életet, vigasztalannak az emberek sorsát.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Berecz Andrea

06-20/ 425-9404

berecz1986@gmail.com

Levelezőlista




Statisztika

Online: 1
Összes: 92825
Hónap: 434
Nap: 12