Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Töri Szóbeli 2

2008.04.28

II. Népesség, Település, Életmód:

1.,Középkori városok

A középkori város jellemzői Európában és Magyarországon A kora középkorban kibontakozó mezőgazdasági fejlődés, mely technikai és módszerbeli újításokat hozott (nehézeke, szügyhám, borona, patkó; két- illetve háromnyomásos rendszer) a XI-XII. században kiteljesedett és egyre nagyobb területeken hódított teret. Míg 1000 körül Nyugat-Európa kétharmadát erdőségek borították, a XIII. századra az erdők helyét jelentős részben szántók foglalták el. A gabona terméshozama ugyanezen időszak alatt két-háromszorosára emelkedet. Ennek legjobb fokmérője, s egyben a fejlődés egyik mozgatója a népesség számának nagymértékű emelkedése volt. A növekvő és biztosabb termés csökkentette az éhínségek lehetőségét, a jobban táplálkozó emberek szervezete könnyebben ellenállt a betegségeknek. A lakosság gyarapodása nagy vándormozgalmat indított el. Egyrészt Nyugat-Európán belül az addig lakatlan területeket vették birtokba, másrészt tömegek indultak Közép-Európa szabad földjei felé, ahol a fejlett mezőgazdasági kultúrával rendelkező telepeseket (hospesek) szívesen fogadták. A mezőgazdasági árutermelés fejlődése felesleget hozott létre, ismét megjelent a pénzforgalom. Mindez elősegítette a városok kialakulását. A városok forgalmas kereskedelmi utak vagy folyók mentén, kikötőkben, korábbi földvárak környékén vagy hegyvidék és völgy találkozásánál jöttek létre. A városok kialakulásával megjelent egy új társadalmi réteg, a polgárság. A városlakó, a polgár sajátos helyet foglalt el a középkor társadalmi szerkezetében; nem volt nemes, de jobbágy sem: szabad ember volt a polgár minden kötöttség nélkül rendelkezett tulajdonával, szabadon adhatta-vehette. Számára ez a városi önkormányzathoz való tartozást biztosította, aminek fő jellemzői a szabad bíróválasztás és bíráskodás; saját adószedés, egy összegben történő adózás, saját igazgatás, saját plébános választás, a vásártartás joga, árumegállítás joga és a vámmentesség. A városokra jellemző volt az érdekvédelem szervezetek kialakulása is, melyet a kereskedők kezdtek, akik személyük és áruik biztonsága érdekében gildékbe tömörültek. A 11. században a kereskedőkhöz sokan csatlakoztak, akik között egyre nagyobb számban voltak kézművesek. A kereskedők vezetésével szervezett községekbe, kommunákba tömörültek érdekeik védelmében. A városokat rendszerint fallal vették körül. A hely kihasználása érdekébe az utcák szűk sikátorokká váltak, s mivel nem volt csatornázás, az állatok és emberek szennyét legfeljebb az eső takarította el. Így az összezsúfolt városi népesség ki volt téve járványoknak, betegségeknek, ami magas halandósághoz vezetett. A város vezetését, így a főbírói vagy a polgármesteri tisztet és az emellett működő városi tanácsot (szenátus) a leggazdagabb réteg, a patríciusok tartották a kezükben. A patríciusok általában a vagyonos távolsági kereskedők közül kerültek ki. Az ő házaik övezték a város központját, a főteret, ahol a városháza és a templom is épült. A polgárság zömét a házzal és műhellyel rendelkező iparosmesterek illetve kereskedők alkották. A mesterek szakmánként céhekbe tömörültek. A céhek érdekvédelmi szerveződések voltak. Biztosították a piac szabályozását, hogy a korlátozott felvevőképesség ellenére minden mester megéljen. Korlátozták az iparűző számát: csak annyi mester felvételét engedték ugyanis a céhbe, amennyit meg tudott élni a szakmájából a városban. A céhen kívüli iparűzőket, a kontárokat üldözték. A lakosság nagy részét a polgárjoggal nem rendelkező plebs alkotta. A városi szegénység alkalmi munkából, gyakran a polgárok város környéki földjeinek megműveléséből élt. Folyamatos volt a jobbágyok bevándorlása, amit a magas halandóság tett szükségessé, lehetővé pedig a szokásjog: a városban eltöltött egy év és egy nap elteltével ura nem követelhette vissza jobbágyát. ("A városi levegő szabaddá tesz!") A polgárság kialakulásához szorosan kapcsolódik a rendek kialakulása. A rend biztosította a polgárság számára, hogy hallathassa szavát a politikában. A rendiség Angliából a XIII. században indult. Városok jöttek létre a 10. században Itáliában, Dél-Franciaországban; majd a XI-XII. században az észak-francia, német és angol területeken bontakozott ki e folyamat; a XIII. században már Közép-Európában is megjelentek. A középkor folyamán Európa két leginkább városias vidékévé Észak-Itália és Flandria vált. A nyugat-európai értelemben vet, önkormányzattal rendelkező városok ortodox és muzulmán területeken nem alakulta ki. Nyugat-Európa városainak átlagos lakosságszáma 4-5000 körül mozgott. A távolsági kereskedelembe bekapcsolódó, árumegállító joggal rendelkező nagyvárosok 10-15000 lélekkel rendelkeztek. A városok méretei még elmaradtak a Kelet metropoliszaitól, de sűrűn és viszonylag egyenletesen oszlottak el Európában. A városok részvétele a keresztes hadjáratokban: A kereskedővárosoknak jelentős szerepük volt a keresztes hadjáratokban. Elsősorban Genova és Velence óriási jövedelemhez jutottak a keresztesek szállítása, az utánpótlás biztosítása és elsősorban a Közel-Kelet és Európa közötti levantei kereskedelem révén. Ők közvetítették a keleti fűszereket, luxuscikkeket Európába. Az egyházak szerepe a városi életben: A XII. századra az egyház párhuzamos megújulásával kapcsolatban a szellemi élet is felpezsdült. Az európai kultúrában ismét megjelent a kételkedés, az okok keresése, s ezzel az emberi értelem, logika tisztelete. A hit kérdéseit új módon kezdték megközelíteni, megszületett a hittudomány, a teológia. A legfontosabb kérdés a hit és tudomány összeegyeztetése lett, s a 12. században pezsgő szellemi élet alakult ki városok székesegyházi iskoláiban. Innen származik a kor teológiai irányzatának, a skolasztikának az elnevezése. A szellemi élet megélénkülése, a fokozatosan terebélyesedő egyházi és világi adminisztráció egyre több művelt szakembert igényelt. A kora középkorban kialakult kolostori iskolák mellett a XII. században egy új oktatási forma jelent meg a városokban, az egyetem. Először Bolognában, Párizsban, Oxfordban (XII. század második fele), majd Cambridge-ben, Padovában (XIII. század) és máshol is sorra alakultak egyetemek. A XIV. századra már behálózták Nyugat-Európát, s megjelentek Közép-Európában is. A városokban kibontakozó egyetemek (universitas) a céhek mintáját követve, önkormányzattal rendelkező szervezetként jöttek létre, ahol a tanárok által választott rektor kezében volt a vezetés. A teljes egyetem négy fakultánsból állt: a szabad művészetek, a teológia, az orvosi és jogi fakultánsból. A hét szabad (szabad emberhez méltó) művészet is két részből tevődött össze. A triviumból: grammatika (latin nyelvtan és ókori latin írók olvasása), retorika (latin beszéd és fogalmazás), dialektika (formális logika, vitatkozás, érvelés művészete); és a quadriviumból: aritmetika (számtani alapműveletek), geometria (szerkesztések), asztronómia (csillagászat, egyházi ünnepek idejének meghatározása, földrajzi ismeretek), muzsika (egyházi énekek). A műszaki tudományokat nem oktatták, mert nem is tartották a tudomány részének. Ezen ismereteket a mesteremberek alkalmazták, és adták tovább. A román és gót építészet: A XI-XII. században a gazdasági fellendülés Nyugat- és Közép-Európában a román stílus kialakulásához vezetet. A román épületeket általában tömör formák, falak és egyszerű, áttekinthető szerkezet jellemzi. Legjellegzetesebb alkotásai a római bazilikákat utánzó templomok voltak. Római mintát követtek a félköríves dongaboltozatok (födémek, ajtók, ablakok) is. A födémek terhét a vaskos oldalfalak és oszlopkötegek viselik, ezért az ablakok, ajtók kisméretűek. A XII. század végétől hódított tért az új stílus, a gótika. Stílusjegyet alapvető szerkezeti újításoknak köszönhette. A keresztboltozatos, bordás födémek terhét a falakról az oszlopokra, támívek segítségével a támpillérekre hárították. Ezáltal a falak vékonyakká, magasakká, s áttörhetőkké váltak A nagy ablakfelületeket színes ólomüvegekkel fedték, így csodálatos képeket és egyben belső világítást hoztak létre. A gótika jellegzetes formái a csúcsíves boltozatok és ablakok, rózsaablakok, a magas, gazadagon csipkézett karcsú tornyok. Magyarországon a XII. században az ország gyarapodó népessége nagyrészt már letelepült, falvakban, városokban élt. Igaz, ezek a települések silányak voltak, nádból és sárból összetákolt épületekből álltak. Az átmeneti életmódra utal az a körülmény is, hogy a lakosság egy része a tél elmúltával sátrakba költözött. A korszakban már teret nyert a földművelés. A legelőváltó gazdálkodás rendszerével a legelőből kihasított szántót a kimerülésig művelték, majd a legelő egy másik részét művelték meg. A csoroszlyás ekével, ökörrel művelt szántóföldeken gabonát (búzát, kölest, rozst) termeltek. Fontos volt a gyümölcs és szőlőtermesztés. Az állattartás továbbra is jelentős maradt, de átalakulóban volt. A marha, a ló és a juh tartása mellett terjedt a sertés és a baromfi tenyésztése is. A vizek és az erdők gazdag vadállománya hozzájárult a lakosság élelemellátásához. A kézműipari termékeket továbbra is az e szolgáltatásokra kötelezett falvak (Lovászi, Kovácsi, Üllő stb.) állították elő. A kézművesek közül elsőként az ötvösök függetlenedtek, az igazgatási központba kötöztek. Az ipar és a mezőgazdaság fejlődését elősegítették a nyugatról érkező bevándorlók, a hospesek. A vendégek között parasztok, kézművesek és lovagok is megtalálhatók. II. Géza idején a Felvidéken a Szepességben és Erdély déli részén a Rajna vidékéről érkező szászok telepedtek le. Főleg latin (olasz, vallon, francia) hospesek alapították első két nyugati értelemben vett, vagyis önkormányzattal rendelkező városunkat, Esztergomot és Székesfehérvárt. Az ásványkincsekben (só, arany, ezüst) gazdag Magyarország bányászatának fellendítésében is döntő szerepet játszottak a hospesek. Az árucsere a politikai központok közelében kibontakozó vásárokon bonyolódott le. A távolsági kereskedelmet és a pénzügyleteket izmaeliták, böszörmények és zsidók végezték. A tatárjárás után IV. Béla belátva korábbi politikájának kudarcát, lemondott a királyi birtokállomány helyreállításáról, sőt a bárók megnyerése érdekében maga is jelentős adományokat juttatott híveinek. Az adományokat – a tatárok elleni felkészülés érdekében – katonaállításhoz, és a korábban tiltott várépítéshez kötötte. A király maga is számos erődítményt emeltetett (Buda, Visegrád, Sárospatak). Ösztönző intézkedéseinek következtében tömeges várépítés indult meg. Gazdasági és védelmi okok egyaránt vezették a városfejlesztés pártolásában. Számos településnek adott városi rangot, amelyek fallal vehették magukat körül. A városok olyan, nyugati jellegű kiváltságokat nyertek, amelyet a korábban Fehérvárra költöző hospesek is kaptak. Béla tevékeny részt vett az elpusztult területek benépesítésében. A XIV. században a földesúri birtokokon alakultak ki mezővárosok (oppidum), melyeknek lakói a földesúri terheket egy összegben fizethették ki, és saját bírót választhattak. A lakosság továbbra is döntő mértékben mezőgazdasággal foglalkozott, de már éltek itt kézművesek, s jelentős volt a kereskedelmi forgalom. A városok száma is emelkedett az Anjouk idején. Nőtt Buda jelentősége, árumegállító jogot kapott. A szabad királyi városok csak a király alá tartoztak, és hasonló kiváltságokkal rendelkeztek, mint nyugat-európai társaik. De a városok lélekszáma elmaradt a nyugati városokétól (2-3000 fő), és magas volt a mezőgazdaságból élők száma. Az ipar fejlődésére utal, hogy megjelentek a céhek. Ahogy az európai városok esetében, úgy a magyar viszonylatban is igaz, hogy a szabad királyi város (liberae regiae civitates) a következő privilégiumokkal rendelkeztek: királyi fennhatóság, részvétel a rendi országgyűléseken (követek által), szabad bíróválasztás, plébános választás, vásártartás joga, árumegállító jog, vámmentesség illetve pallosjog. Luxemburgi Zsigmond idején, a XIV. század elején a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan folytatódott a városok szerepének növekedése. Nőtt a földesúri joghatóság alatt élő mezővárosok és a nyugati értelemben vett városok, a szabad királyi városok száma. Zsigmond pártolta a városfejlődést, kiváltságokat adományozott, támogatta az egységes (budai) súly- és mértékrendszer elterjedését, vámkönnyítésekkel segítette a hazai kereskedőket. Ösztönözte rendi szerveződésüket, meghívta a városok képviselőit az 1405-ös országgyűlésre. A hazai városok érdekeik érvényesítését városszövetségekben biztosították: tárnoki szék alá tartozó városok pl. Buda, Kassa, Pozsony, Eperjes, Bártfa, Sopron, Nagyszombat; bányavárosok pl. Besztercebánya, Körmöcbánya, Selmecbánya; szász városok pl. Brassó, Szeben. 1. A lovagkor:Az uralkodói hatalom szétesése: Az uralkodói hatalom meggyengül az ezredforduló tájékán. A hűbéresek kikerültek az udvar ellenőrzése alól, kisajátították az olyan királyi jogokat, mint az adószedés, a törvénykezés, a bíráskodás. A várak körül független államocskákat szerveztek. Az egymás elleni harcok és a folytonos külső támadások (viking, magyar, mór) miatt felértékelődött a lovagok szerepe. A lovagság: A lovagság döntötte el a korszak csatáit. Elkülönült társadalmi csoporttá válnak, s a lovag majdnem egyet jelent a nemessel. A lovag hűbéri esküt tesz urának, mellyel lojalitását fejezi ki. Divat lett lovaggá válni, de a lovagi lét sok pénzbe került, az anyagiakat Hűbéri eskü = Lovagi eskü.így a hűbérúr biztosítja Lovagi hadviselés: Legfontosabb fegyvereik: hosszú lándzsa vagy kopja. Csak megfelelő kondíciók mellett lehetett egy ilyen csatát kivitelezni, így szükségszerű volt az előleges egyeztetés. a múlt visszakövetése fontosLovagi életforma: A lovagi cím örökletes sírkultusz. 18 éves kor táján történik meg a lovaggá avatás. Fő erényeik: erő, agresszív vitézség, a munkát, vagyongyűjtést megvetik. A műveltség nem fontos, sok az írástudatlan lovag. Folytonos edzés, jó erőnlét szükségszerű. Kötelező: nagylelkűség, önzetlenség, gyengék védelme. Lovagi kultúra: A keresztes háborúk során a lovagok megismerkedtek a keleti kultúrával, egy részét át is vették. Divat lett a vándor ének/mesemondók meghívása, később a lovagok közt is akadtak költők. 2. Föld és falu: (11.-13. század Európa nagy expanziója (hatalmi terjeszkedés) A mezőgazdaság fejlődése: Európát az ezredfordulóig gazdasági szűkösség jellemezte. A vad, talajváltó földhasznosítást csak lassan szorította ki a nyomásos gazdálkodás. Mezőgazdasági forradalom: szügyhám (megsokszorozza az állati vonóerőt), lovak patkolása, kerekes nehézeke, háromnyomásos gazdálkodás. Népességnövekedés: Az éhínségek megszűntével és a változatosabb táplálkozással népességnövekedés következett be, népesség-nyilvántartás azonban még nincs. Telepes mozgalmak: a népességnövekedés miatt az ételszükséglet megsokszorozódott, a terjeszkedés szükségszerűvé vált. A lakatlan pusztákat termőre fordították erdőirtás, mocsárcsapolás, gátépítés, stb… segítségével. A földesurak hospeseknek (vendégek) nevezett telepesekkel kötöttek szerződést. Ezek a földesúri függőség alól kiszabadult parasztok csak a földbérrel tartoztak új földesuruknak. A hospesek telepítése és a falvak kialakítása, az egyenlő nagyságú telkek kimérése a locatorok feladata volt. A locator öröklődő soltészi (falubírói) hivatalt kapott. A hospes mozgalmak okozta kereskedelmi körülmények megváltozása miatt a parasztok is pénzhez tudtak jutni, így gabona helyett pénzt fizettek a földesúrnak. A paraszti világ változásai: telepesek kedvezményei miatt ha a földesúr nem akarta elveszíteni parasztjait, kénytelen volt helyzetükön könnyíteni. Kialakult a viszonylag egységes jobbágyság, amely szabadon költözhetett, és telkét örökjogon használhatta. A terményfölösleg és piacok miatt a parasztok is pénzhez jutottak. Több jett a jobbágytelek, a jobbágyterhek közül jelentéktelenné vált a robot és a szabadabbak, de nem szabadok.terményadó 3. A városi élet újjászületése: A városiasodás fellendülése: (XI. sz. közepétől) A várak tövébe húzódó kereskedők hoztak létre telepeket a falvakon kívül, kézművesek nagy lesz a forgalom, növekednek a települések.is ideáramlanak Városi önkormányzat: A társadalom peremére szorult emberek a kommunakereskedelemből akartak megélni, teljesen önállósodva városok, hol saját önkorányzatuk van, hol függetlenmozgalmak városköztársaságokká váltak. Alku vagy fegyveres felkelés révén. Az önkormányzatokat az uralkodók is támogatták. A város polgárai saját jogrend, bíróság.kikerültek a hagyományos jogszolgáltatás alól Polgárok és a város területe is immunitást élvez. Közigazgatási önkormányzat feladatai: városfal építése, adó a költségek fedezésére vagyon arányában. Élén a polgármester, akit tanácsosok segítettek. A városi társadalom: Városi polgárjog feltétele városi ingatlan birtoklása, ettől még nem lesznek egyenlőek. Szűk vagyonos réteg: városi patríciusok egy csoportja a város vezetése. Polgárok nagyobbik része: kistulajdonos plebejusok. A városi kiváltságok rájuk is vonatkoznak, de nem vettek részt a politikában, maximum jóváhagyhattak. +jog nélküli betelepülők. A városok gazdasága: XI.-XIII. sz.-i városfejlődést az ipar és a kereskedelem megújulása hajtotta. Az energiagátat a vízimalmok tömeges használata törte át, emberi munkaerőt pótol. Legfontosabb ipar a textilipar. Keleti kereskedelem vállalkozói: Velence, Pisa, Genova, Levantétől ők hajózták át a luxuscikkeket. Hanza szövetség. Champagne vidékén éves nagy vásárok. Hitelélet felvirágzása, európai pénzvilág a lombardok kezébe kerül. Megkerülték az egyház kamatszedési tilalmát. Kockázatok miatt kialakulnak a biztosítások első formái is. A céhek: XIII. sz-ban általános hogy a városi polgárok szakmai alapú szerveződéseket, céheket hoztak létre. A céh gondoskodott tagjai érdekvédelméről, szakképzéséről, az elhunytak családjáról, közös vallási gyakorlásról, városi közfeladatok ellátásáról, megszabja a kiegyenlített verseny.termelést

2.,Magyar reformáció és a Barokk kulturális hatásai

A magyarországi reformáció előzményei A 16. század előtt keletkezett eretnek és elő reformátori felekezetek nagyban hozzájárultak a reformáció szellemének élesztéséhez. E felekezetek tagjai közül már a 13. század-15. század- ban nagy számban menekültek hazánkba az üldözés elől. Még inkább egyengették a reformáció útját az úgynevezett elő reformátorok, Wald Péter és Husz János hívei, akik nagy számban éltek a Magyar Királyság nyugati és északi részein, a Szepességben és a bányavárosokban, ahol már a 15. században huszitizmus|huszita gyülekezetek alakultak és több huszita templom is felépült. Magyarország főpapjai és arisztokrácia|főnemesei nagy számban vettek részt a konstanzi zsinaton (1414), ahol a jelenlévők erélyesen sürgették az egyházi reformok bevezetését. Luther Márton és az 1517-es Luther 95 pontja|wittenbergi tételek híre is hamar eljutott az országba. Habsburg Mária|, II. Lajos neje, V. Károly német-római császár|V. Károly császár nővére volt, döntéseit német tanácsosok segítették: Buda és a Német-római Birodalom között igen élénk kapcsolatok voltak abban az időben. E körülmények hatására már a mohácsi vész előtt érzékelhető volt a Magyar Királyságban a reformáció hatása. A reformáció megjelenése a Magyar Királyságban A reformáció tanainak első magyarországi terjesztői Grineus Simon és Vinschemius Vitus budai tanárok, Kordatus Konrád és Speratus Pál voltak. Speratus Pált 1522-ben, a reformáció tanainak terjesztése miatt kiutasították Bécsből. A budai tanács, a reformáció tanainak terjesztése céljából, meghívta Henkel Jánost, a királynő lőcsei származású gyóntatópapját. Az északi vármegyékben főként Czirák Márton, (Wittenbergből való hazatérése után) Lincius, Gléba Boldizsár, és Bógner terjesztették el a reformáció alapeveit. Az erdélyi szászok között pedig a sziléziai származású György és Ambrus szerzetesek, Veil Konrád és Surdaster János voltak a reformáció első hírvivői. A mohácsi vész után a reformáció tanai egyre gyorsabban terjedhettek. Mohácsnál két érsek és öt püspök vesztette életét, ezzel létszámában meggyengült a katolikus főpapság, kevesebben maradtak, akik szigorú törvények Luther hívein való végrehajtását megszervezhette volna. A törökök előrenyomulása következtében számos plébánia kiürült, a lelki (papi) irányítás nélkül maradt nép örömmel fordult a reformáció tanai felé. A török támadások visszaverésére szervezett hadsereg felállítása miatt az államkincstár bevételei igencsak megcsappantak, a helyzet olyan határozat meghozatalára kényszerítette az 1526. novemberi országgyűlést, amelynek értelmében „a háborúban elesett főpapok hagyatékai, megürült székeik jövedelmei az ország védelmére fordíttassanak”. E végzés alapján Szapolyai János, és I. Ferdinánd király is, a főpapi javak nagy részét ideiglenesen világi főurak birtokába bocsátották. Ők a könnyen jött vagyon jelentős részét a magyarországi reformáció támogatására fordították; tették ezt vallási meggyőződésük miatt, de olyan céllal is, hogy a tulajdonukba került birtokokat véglegesen megtarthassák. A reformáció terjedését segítő politikai tényezők János és Ferdinánd saját hatalmi és politikai céljaik elérése érdekében manipulálták a vallási életet. Az ország főurai, nemesei és polgársága minél jelentősebb részét kívánták maguk mellé állítani. Szapolyai halála (1540) után az Erdélyt kormányzó főurak (elsősorban Petrovics) úgy gondolták, hogy az ifjú erdélyi fejedelem, János Zsigmond széke csak úgy biztosítható, ha Erdélyben és vonzáskörzetében a reformált vallást részesítik előnyben, így a volt katolikus főpapi és szerzetesrendi javak egy részével az ország kincstárát gazdagíthatják. Később a fejedelem is a reformáció hívévé vált. Ferdinándot Miksa személyében olyan király váltotta fel, aki csak külsőleg volt katolikus, de pártolta a reformációt. Az ország főméltóságú, illetve katonai vezetői beosztásaiba lelkes protestánsokat nevezett ki. Rudolf uralkodása kezdetén már csak három magyar főnemesi család maradt a katolikus egyházban, de a köznemesek és polgárok között is csak elvétve akadt egy-két katolikus család. A 16. század utolsó évtizedeiben a legfőbb, országos tisztségeket (a nádori, országbírói, horvát, temesi, erdélyi báni, tárnoki, főlovászmesteri, koronaőri, pohárnoki, valamint a legtöbb főispáni méltóságokat) protestáns főurak viselték. Még a katolikus főpapok közül is többen csatlakoztak a reformáció egyházaihoz. Közöttük volt Podmaniczky és utóda nyitrai püspökök; Kecheti Márton, Horváth János, Bebek Imre szepesi prépostok és részben Dudics Endre pécsi püspök is, aki később a cölibátust is teljesen feladva, meg is nősült. A magyar reformáció főbb alakjai A magyar reformáció elindítói: Dévai Bíró Mátyás Kassán, Budán és Debrecenben munkálkodott a reformáció terjesztésén. Sztárai Mihály főként Tolnában, Baranyában, a drávántúli részeken járult hozzá a reformáció terjedéséhez, ő hét év alatt mintegy 120 gyülekezetet alapított, és mind prédikációi, mind templomi énekei miatt is igen népszerű volt. A török uralta területek reformátorai: Gálszécsi István gyulai tanár, az általa megtérített Batizi Andrással és egy Sebestyén nevű pappal, továbbá Derecskei Demeterrel és Ozorai Imrével együtt Békés és Szatmár vármegyékben és a Szilágyságban; Székely István Szikszón, Liszkán és Göncön; Eszéki vagy Sigerius Imre pedig a török hatalom alatt álló dunántúli részeken terjesztették a reformáció nézeteit és alapították az új iskolákat. Melius Juhász Péter alapította meg a magyar kálvinista egyházat. Debrecenben működött, ekkor kapta a város a „kálvinista Róma” elnevezést. Szegedi Kis István Csanádon, Cegléden, Temesváron, majd Baranyában és Ráckevén (1572) tevékenykedett. Erdély reformátorai Erdélyben a református mozgalom tanainak terjesztése főként Gyulai István, Vizaknai, Omláczi, valamint Heltai Gáspár, Kolozsvár tudós lelkésze nevéhez köthető. Heltai szintén lefordította a Bibliát, azonban a kiadásból kihagyott néhány ószövetségi könyvet. Dávid Ferenc, Európa legradikálisabb reformátora volt, aki létrehozta az unitárius egyházat, az egyetlen magyar alapítású történelmi egyházat. Mint kolozsvári lelkész és János Zsigmond erdélyi fejedelem papja, ő dolgozta ki a világon egyedülálló erdélyi vallásszabadság-törvényt, amelyet 1568-ban a tordai országgyűlés fogadott el. A Királyi Magyarország reformátorai A magyar reformáció terjesztésében nagy szerepet játszott Kopácsi István, aki korábban a sárospataki ferences rend vezetője, valamint Perényi Péter udvari papja volt, és aki a Mátraalján, majd Siklósi Mihállyal együtt a Dráva és a Bodrog környékén, de különösen Sárospatakon hirdette az új tanokat. Károli Gáspár gönci lelkész és esperes, akinek nevéhez kötődik a teljes Biblia lefordítása és 1596-os vizsolyi kiadása. A magyar művelődéstörténet kiemelkedő állomása volt, hogy az anyanyelvű Biblia széles körben hozzáférhetővé vált. A szász reformátorok Az erdélyi szászok között a reformáció vezetője Honterus János volt, aki több külföldi egyetemen is oktatott, mielőtt Brassóban letelepedett. Itt, mint prédikátor, tanító és író tevékenykedett, és kiérdemelte az „Erdély reformátora” címet. 1645-ben, volt kolostori tulajdonból, megalapította a brassói főiskolát, ahol egy nyomdát is nyitott. Itt írta meg „Vallásjavítás” című könyvét, valamint az erdélyi szász egyházak reformációjának történetét, az Ágostai hitvallást is kinyomtatta. Glatz-cal és Vagnerral együtt azt tűzték ki célul, hogy a reformáció terjesztését az ortodox vallású románok között is folytatják. A szepességi szászok között Lőcsének Preiszner Tamás, Bártfának Radasinus és Láng Ézsaiás, Eperjesnek pedig Sautner Antal és Sámuel lettek tudós tanítói, akik a teljes felvidéki németség reformációjának is vezéregyéniségei voltak. A bányavárosokban Zeisel, Lovcsányi és Sartorius, míg Sopronban Gerengel Simon alapítottak evangélikus egyházakat. A reformáció főbb pártfogói [szerkesztés] A reformáció pártfogói között első helyen áll Mária királyné. Annak ellenére, hogy a királyné a katolikus egyház tagja maradt, Henkel, a gyóntatópapja megnyerte őt Luther tanainak. Hatékony pártfogó volt Brandenburgi György, II. Lajos gyámja, aki azzal segítette a reformáció tanárainak működését, hogy részben saját birtokaira (Gyula és környéke), részben pedig az ország belsejébe budai tanárokat hívott meg. Thurzó Elek kincstárnok, majd országbíró, aki alapítványt tett a lőcsei evangélikus lelkészi hivatal és a lelkészjelöltek támogatására. Hecht vagy Csukás János nagyszebeni polgármester, aki saját házában nyújtott menedéket a reformátorok számára és alakított ki istentiszteleti helyet. Még hatásosabb pártfogó volt Pemflinger Márk királybíró, akit II. Lajos a reformáció pártolása miatt Budára idézett és kegyvesztéssel fenyegetett meg. Történeti tények A 17. század Európáját elsősorban a feudális visszarendeződés, a fejedelmi abszolutizmusok megszilárdulása és az ellenreformáció kibontakozása határozta meg. E korszak megváltozott ízlését jelezte a barokk korstílus kialakulása, amely a művészetek történetében a reneszánsz stílust követte. A barokk gyökerei - a reneszánszéhoz hasonlóan - Itáliába nyúlnak vissza, ahol is a 16. század második felére tehetők az új stílus megformálódásának első jelei. A barokk idővel egész Európában uralkodóvá vált, de jellemzően az erős katolikus hatás alatt álló területeken volt meghatározóbb: így a stílus igazán eredeti alkotásait az itáliai területek mellett elsősorban éppen a spanyol befolyás alatt álló régiók, valamint Franciaország művészetében találhatjuk meg. A barokk stíluskorszak legvégső szakaszát a rokokóba való átmenet képezte, amely lényegében a barokkra jellemző jegyek mérték nélküli felfokozása révén egyfajta túldíszítettséget eredményezett. Európában a barokk a 18. század közepéig volt igazán meghatározó stílusirányzat; Magyarországon valamivel tovább tartott hatása. Meghatározó stílusjegyek Az erőteljes rekatolizáció eredményeként - vagyis amint a római katolikus egyház régi befolyását kezdte visszanyerni - a reneszánszra alapvetően jellemző emberközpontú világszemlélet helyébe ismét a hit, a szentség keresése lépett. Ismét a hívő ember és Isten kapcsolatának kérdései kerültek a középpontba, a vallásosság újra a világkép centrumát alkotta, ami a művészetek tematikájában szintén megmutatkozott. A reneszánsz idején kibontakozó világi tárgykörrel szemben újra inkább a vallásos témák kerülnek előtérbe. Ugyanakkor azonban a megelőző korszak humanista gondolkodói által felvetett eszmei problémák már a barokk művészete számára is megkerülhetetlenné váltak. Így nem is meglepő, hogy a barokk - habár jellegzetesen egyedi és újszerű elemeket mutat fel - sokban a reneszánsz jegyekre is támaszkodik, és azokat továbbfejlesztve indul útjára, illetve lép előre a későbbiekben is. A barokk stílusban készült alkotások legjellemzőbb jegye a rendkívüli mozgalmasság, dinamikusság, ami a lendületes vonalvezetésben, a hajlékony, hullámzó formákban, valamint a térkiképzés változatos sokféleségében jelenik meg. A szín- és anyaggazdagság minden korábbinál elkápráztatóbb; az összetettebb kompozícionális eljárások és a hatalmas méretek pedig még inkább fokozzák az alkotások drámai erejét. A korszak művészei különösen vonzódnak az illúziókeltés eszközeihez, amit lényegében szintén a lenyűgöző látvány megteremtésének szándéka vezérel. A barokk egyszerre képviselte a pompa iránti uralkodói, főúri igényeket és a vallásosság mind fenségesebb, monumentálisabb megjelenítésére irányuló egyházi törekvéseket. Ilyen stílusú például A barokk stíluskorszak művészetét olyan alkotók határozzák meg, mint Caravaggio, Velázquez, Poussin, Rubens vagy Rembrandt a festészetben; Bernini, Girardon a szobrászatban; Vivaldi, Bach, Händel a zenében. A korszak építészetét pedig olyan csúcsteljesítmények jellemzik, mint a vatikáni Szent Péter tér valamint a Szent Péter Székesegyház (amely lényegében szintén ekkor nyerte el ma látható formáját), a monumentális versailles-i kastély és parkja, vagy éppen a szentpétervári Téli Palota. A közép-európai térségben is számos kiemelkedő alkotásra lelhetünk e korszakból: a bécsi Karlskirche, a Schönbrunni-kastély és a Belvedere-palota szintén jellemző példái a barokk építészetének, de például e stílusban épült Prága számos palotája és temploma is. Magyarországon a 17. század első évtizedeire tehető a barokk kibontakozása, amely itt szintén az ellenreformáció támogatásával kezdett terjedni, majd a török kiűzésével új lendületet kapott. Az építőművészet területén az új stílus kezdetben leginkább a templomépítészetben volt meghatározó, majd idővel az uralkodói körök palotáiban, kastélyaiban is jelentkezett hatása. Szép példája a hazai barokk építészet érett korszakának a fertődi Esterházy-kastély.

3.,Demográfiai és nemzeti arányok a XVIII. sz- i Habsburg birodalomban

Habsburg Birodalom (1711-1848) III. Károly (1711-1740) elnökletére bízzák az 1724-ben Pozsonyban felállított Helytartótanácsot, melynek hatásköre a pénzügy és az igazságszolgáltatás kivételével a belső igazgatás minden területére kiterjed. A Habsburg-család 1713-ban házi törvényt hozott a nőági örökösödés jogáról. Ez a Pragmatica Sanctio, a törvényes szabályozás, melyet el kellett fogadtatni a birodalom egyes országaival. A horvát országgyűlés után a magyar 1722-ben önként ajánlotta fel elfogadását. A protestáns vallásgyakorlatot az 1731-ben kiadott Carolina Resolutio szabályozta. III. Károly halála után mégis kitört az osztrák örökösödési háború (1740-1748). Mária Terézia (1740-1780) Pozsonyban kért segítséget a magyaroktól, kik 35000 ezer főnyi sereget állítottak föl. 1754-ben kiadott vámrendelet kettős vámhatárt húzott. A külső vámhatár az egész Habsburg Birodalomból zárta ki a külföldi iparcikkeket, egy belső pedig Magyarországot választotta el az örökös tartományoktól. A parasztok adóztak az államnak: hadiadó (a telek nagyságától függően), portio (haderő elszállásolása), forspont (katona szállítása), önkéntes katona; egyháznak: decima (dézsma, 1/10); földesúrnak: klenced, robot; vármegyének: háziadó. 1765-66-ban a Dunántúlon jobbágymozgalmak bontakoztak ki. A parasztok megtagadták a robotot, visszafoglalták a jogtalanul elvett földjeiket, felgyújtották a majorsági épületeket. 1777-ben Mária Terézia kiadta az alsó és középfokú oktatást szabályozó Ratio Educationis-t, mely előírta, hogy 6 és 12 éves kor között minden gyereknek iskolába kell járni. II. József (1780-1790) 1781-ben kiadott türelmi rendeletével megengedte a protestánsok vallásgyakorlatát és hivatalviselését. 1784-ben a német nyelvet tette hivatalossá. 1784-ben parasztfelkelés tört ki Erdélyben, 30 ezer román paraszt élén Horia és Kloska. 1785-ben kiadott jobbágyrendelet révén megszünt az örökös jobbágyi állapot. 1788-ban Oroszországgal szövezkezve hadjáratot indított a törökök ellen. II. József halálos ágyán, 1790. február 20-án Bécsben, a türelmi és jobbágyrendelet kivételével minden intézkedését visszavonta. II. Lipót (1790-1792) visszadta az elfoglalt területeket a törököknek, a magyar nemességgel kompromisszumot kötött. I. Ferenc (1792-1835) lépett trónra. Az elégedetlenkedők két szervezetet hoztak létre: a Reformátorok Társaságát a megyei nemességnek, és a Szabadsák Egyenlőség Társaságát, melyet a jakobinus értelmiség alkotott. A szervezkedők vezetője Martinovics Ignác, ki négy igazgatót nevezett ki maga mellé: Hajnóczy Józsefet, Szentmarjay Ferencet, Laczkovics Jánost és Sigray Jakobot. 1794. július végén Bécsben letartóztattak néhány, a francia forradalommal rokonszenvező polgárt. Köztük volt Martinovics is, aki vallomásában felfedte a magyar szervezkedést, s megnevezte az igazgatókat is. Az igazgatókat azonnal elfogták, s a letartóztatottak száma hamarosan 50 fölé emelkedett. Az 1811-12-es országgyűlésen hiába tiltakozott a nemesség, elvesztette a fölhalmozott készpénzének nagy részét, s a vámtételeket is megemelte. A király az országgyűlést feloszlatta, s abszolutikus eszközökkel uralkodott 1825-ig. Az 1825-27-es országgyűlés egyik törekvése a magyar nyelv fölkarolása volt. Széchenyi István felajánlotta jószágainak egy évi jövedelmét a Tudományos Akadémia megalapítására. 1830-ban megírta a Hitelt. A Hitelt támadta Dessewffy József (1831), ki a régi típusú ellenzék művelt képviselője. Erre Széchenyi a Világ című munkájával (1831) válaszolt. Az 1832-36-os országgyűlésen az ellenzék soraiban Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferenc és Deák Ferenc is. A liberális követek a jobbágykérdést az örökváltság engedélyezésével akarták megoldani. Az országgyűlés végül elfogadta az önkéntes örökváltságot, de a király nem írta alá. Kossuth Lajos, egy vagyontalan kisnemes ügyvéd fia, szerkeszti az Országgyűlési Tudósításokat (1832-36), majd az országgyűlés berekesztése után a Törvényhatósági Tudósításokat (1836-37). 1835-ben meghal I. Ferenc, helyébe fia V. Ferdinánd (1835-1848) került. A hatalom egyre inkább Metternich Kelemen kezében öszpontosult, ki távoli rokonságban állt Széchenyi Istvánnal. A hatalmát úgy gyakorolta, hogy néhány emberrel egy kis helységben tanácskozott (kamarilla), s itt tárgyaltak bizonyos ügyekben. Itt döntöttek arról is, hogy a reformpolitikusokat meg kell félemlíteni. Az országgyűlési ifjak vezetőjét Lovassy Lászlót 10 évre bezárták Spielberg börtönébe. Wesselényit is börtönbe zárják. Kossuth lapját a cenzúra megsértése ürügyén betiltják, s börtönbe zárják. Az 1839-40-es országgyűlés eredménye az önkéntes örökváltság, váltótörvény, zsidók egyenjogosítása, Nemzeti Színház felállítása, s a politikai foglyok amnesztiát kaptak. Kossuth 1841-ben elindítja a Pesti Hírlapot, mely egyre nagyobb népszerűségre tett szert. Az 1843-44-es országgyűlésen az ellenzék vezére Klauzál Gábor. Az alsótábla megszavazta az önnálló magyar védővámrendszert tartalmazó törvényjavaslatot, a király azonban ennek tárgyalását a következő országgyűlésre halasztotta. Ekkor a magyar ipar védelmére Védegyletet (1844) alapítottak. 146 fiókja jön létre, de gazdasági szempontból nem lesz sikeres, csak politikailag. Az országgyűlésen elfogadják a birtok birhatást, ami az önkéntes örökváltság módosítása. 1846 végén megalapították a Konzervatív Pártot, s 1847 tavaszán Batthyány, Deák és Kossuth az Ellenzéki Pártot. Hamarosan közzétették programmjukat is, az Ellenzéki Nyilatkozatot. Az 1847-48-as országgyűlésen mérsékelt reformok születtek. Elfogadták a háziadót, eltörölték az ősiség törvényét. A közteherviselés és a kötelező örökváltság azonban nem valósult meg. Magyarország beilleszkedése a Habsburg birodalomba Az osztrák Habsburgok birodalma a XVII-XVIII. sz. fordulóján nagyhatalommá vált. Ezzel együtt Magyarországról is eltűnt a félholdas, lófarkas zászló-Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi lobogóival együtt. Az 1687-es országgyűlés óta Magyarország örökös királyság. Nemesség beérte avval, hogy nádort választott, országgyűlésekre járt, kiváltságait megtarthatta. Eközben az udvar csaknem szabad kezet kapott az ország újjászervezésére. A nemzetileg tarka, területileg szétszórt, vallási, gazdasági fejlettség szempontjából rendkívül sokféle birodalom azonban sohasem válhatott egységessé. A magyar király egyben német-római császár, cseh király, Ausztria főhercege volt és az egész birodalom érdekeit képviselte. 1711 áprilisában a Pálffy János vezette labancok és a kuruc seregek vezére Károlyi Sándor megkötötték a szatmári békét. Ez a béke meghatározta az ország és a rendek politikai jogait a Habsburg Birodalomban. Tartalma: a rendek és a szabadságharcban harcolók teljes amnesztiát kaptak, hűségeskü fejében mindenki megtarthatta birtokát, a tiszti rangot szerzett parasztok szabadságot kaptak, a rendi sérelmek orvoslását pedig a rendi országgyűléseken tették lehetővé. Időközben feloszlatták az Újszerzeményi Bizottságot. Cserében a rendeknek el kellett fogadniuk Erdély különállását, és meg kellett erősíteniük az 1687-es pozsonyi országgyűlés azon határozatát, amelyben eltörölték az ellenállási záradékot, és elfogadták a Habsburgok fiúági örökösödési jogát a magyar trónra. A Rákóczi-szabadságharc utolsó évében III. Károly lépett a trónra (1711-1740), aki VI. Károly néven német-római császár is volt. Szabályozta Magyarország és a birodalom kapcsolatát. A Rákóczi- emigrációt törvényen kívül helyezte 1712-ben országgyűlést hívott össze Pozsonyban. Ez az országgyűlés alkotta meg az uralkodó és a rendek egyezségének tekinthető 1715. évi törvényeket. Eszerint az uralkodó rendelkezett a hadsereggel, de az adókat és az újoncokat az országgyűlés szavazta meg és a nádort is az országgyűlés választotta. III. Károlynak nem volt örököse. Ezért 1713-ban nyilvánosságra hozták a Habsburg-ház örökösödési szerződését, a Pragmatica Sanctiot, amely szerint nőágra is kiterjed a trón öröklése. Ezt a törvényt a német birodalmi gyűlés és az európai hatalmak is elfogadták. 1722-23-as magyar országgyűléssel is sikerült elfogadtatni. Tartalma: magyar trónt is öröklik nőágon a Habsburgok, továbbá Magyarország a Habsburg Birodalom többi részével együtt "feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul" kormányzandó, és a külső ellenséggel szemben a birodalom országai közösen kötelesek védekezni. Továbbra is az ország belső életét magyar törvények határozták meg, a közigazgatást magyar intézmények látták el, csakhogy a legfontosabb magyar ügyekről is a titkos konferencia, később az államtanács döntött. Az önálló Erdélyt Mária Terézia emelte 1765-ben nagyfejedelemségi rangra. Ügyeit a bécsi kancellária mellett a kormányzóság és a kincstartóság végezte. Erdély semmiféle országgal nem áll alárendelt viszonyban. Horvátország kiváltságos, autonóm szervezettel rendelkezett. Élén a horvát bán állt, belső ügyeivel a horvát tartománygyűlés foglalkozott. Magyarország igazgatását kormányszékek végezték. Ilyen volt pl. a Bécsben működő Magyar Királyi Kancellária. Az ujjászervezett Helytartótanács 1723-tól Pozsonyban kezdte meg működését. Élén a nádor vagy helytartó állt. Hatásköre a pénzügy és az igazságszolgáltatás kivételével az egész belső igazgatásra kiterjedt. (vallás, ipar, közlekedés, közoktatás) Pozsonyban székelt a Kamara, amely a pénzügyeket felügyelte. Az igazságügy reformjával állandó bíróságokat hoztak létre. A legfelsőbb bíróság a hétszemélyes tábla lett, utána a királyi, majd a négy kerületi tábla (Kőszeg, Nagyszombat, Eperjes, Debrecen). A megyék megtartották igazságszolgáltató szerepüket, és a jobbágyok ügyei továbbra is az úriszék elé tartoztak. Az államszervezetben önálló hatalmat képeztek a nemesi vármegyék. Rajtuk múlt, hogyan hajtják végre a törvényeket, királyi rendeleteket. Hatáskörükbe tartozott az újoncozás és valamennyi jobbágyügy. A rendi országgyűlésbe két-két követet választhattak. Társadalom: a török hódoltság, a pestisjárvány után az ország népessége alig érte el a 4 milliót. Az ország újranépesítése 3 féle módon folyt. A XVII. század végén elkezdődött a szökött jobbágyok belső migrációja. Jobb élet reményében bevándorolt mintegy 40 ezer szerb család és néhány száz ezer román lakos, de vándoroltak ruszinok, szlovákok. Ezenkívül 1720 körül szervezett betelepítés kezdődött. Az udvar kizárólag németeket és lehetőleg katolikusokat telepített. A magyar nép kisebbségbe szorult, bár megőrizte relatív többségét. III. Károly halála után lánya Mária Terézia (1740-1780) lépett a trónra. Ezt a poroszok nem ismerték el, így kitört az osztrák örökösödési háború (1740-48). Mária Teréziát végül a magyar rendek védték meg a poroszoktól. Mária Terézia jelentős gazdasági és politikai reformokra szánta el magát (felvilágosult abszolutizmus). A merkantilista gazdaságpolitikai elvek (külkereskedelem fejlesztése) csak mérsékelt eredményekhez vezettek. Az állam legmegbízhatóbb jövedelmei továbbra is a parasztok adóiból származtak. Magyarországnak a mezőgazdaság fejlesztésére nyílt módja. A század folyamán a kormányzat is ösztökélte a gazdálkodás korszerűsítését. A hazai mezőgazdaság súlypontja a földművelésre helyeződött. Teret hódítottak a kapásnövények (kukorica, burgonya, dohány). Az állattenyésztésben tudatos volt a fajtanemesítés (merinói juh). Ezzel együtt elterjedt a lóhere és a lucerna. Az alföldi tájak fája az akác lett. A Hab.-gazd. politika iparunknak és kereskedelmünknek nem kedvezett. A század eleje a kézművesipar bontakozásának, a céhek létrejöttének az időszaka. Hazánk fő iparcikkszállítója Szilézia volt. Miután ezt Ausztria az örökösödési háborúban elvesztette, így az osztrák és a cseh tartományok iparát kezdte fejleszteni. A siker érdekében a vámrendelet (1754) kettős vámhatárt állított fel. A külső a magas vámtételekkel az összbirodalomból zárta ki a külföldi iparcikkeket. A belső leválasztotta Magyarországot, és az örökös tartományokat elkülönítette. Az intézkedés célja, hogy Mo. mezőgazdasági árukkal lássa el az összbirodalmat, u.a. monopolizált piaca legyen az osztrák és a cseh iparcikkeknek. Bécs a vámrendszerrel adóztatta meg a magyar nemességet. A XVIII. sz. derekán egy-két manufaktúra is létrejött Mo.-n (pl. a gácsi posztógyár, óbudai selyemgombolyító) Számottevőbb lett a bányászatunk (arany ezüst réz só). 1770 után az udvar csak a céhes ipart és a háziipart tűrte meg. Akadályozta a fejlődést a szűk belső piac is. A gyenge iparosodás következményei miatt a csekély hazai áruforgalom időszakos vásárokon bonyolódott. Mellettük házalók próbáltak szerencsét. Az országon belüli forgalmat gátolták a silány közlekedési viszonyok. Exportunk 87%-ban Ausztriába irányult, importunk 85%-ban Ausztriából került hozzánk. A népesség feudális szerkezetet mutat. (82% jobbágy, 5% nemes, 8 % polgár, 5% egyéb). A kormányzat felismerte azt, hogy a parasztság az állam és a földesurak eltartója, soraikból kerülnek ki a katonák. Leginkább Mária T. látta be, hogy a jobbágygazdaságok tönkremenésével együtt veszélybe kerül a jobbágyok adózóképessége is. A termelés érdekében lépésekre szánta el magát. Az osztrák kormányzat a jobbágyság támogatójaként lépett fel. Korlátozta a földesúri bíráskodást, tiltotta a parasztság elűzését, földjeik kisajátítását. A parasztvédelem az adóalapot jelentő telek oltalmazására is irányult, majd a földesúri szolgáltatásokba avatkoztak bele. Korlátozták a robotmunkát. "Etetni kell a juhot, ha nyírni akarjuk" Vas, Zala és Somogy népét súlyosan érintette a majorkodással kapcsolatos földrablás, mindennapos robot és a földesúri túlkapás. Elkezdték visszafoglalni a földjeiket, majorsági épületeket gyújtottak föl, megtagadták a robotot. Ekkor adta ki M. T. az urbáriumot (1767), amelyben országosan szabályozta a földesúri szolgáltatásokat. A föld minőségétől függően megszabta a jobbágytelek nagyságát, átlag 18 hold szántóban, 7 hold rétben, 3/4 belső telekben. Korlátozták a robotmunkát: egész telkenként legfeljebb évi 52 igás ill. 104 kézi robot, házas zsellér 18, házatlan zsellér 12 napi kézi robot A királynő több fontos reformot igyekezett megvalósítani. Ilyen volt az egészség- és árvaügy, a szegényellátás felkarolása, továbbá a Ratio Educationis, amely a 6-12 éves gyerekek kötelező oktatását írta elő és az egységes iskolarendszer, tanügyigazgatás bevezetése, iskolák állami felügyeletére tett kísérlet volt.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 

 

Profilkép


Elérhetőség

Berecz Andrea

06-20/ 425-9404

berecz1986@gmail.com

Levelezőlista




Statisztika

Online: 1
Összes: 73275
Hónap: 257
Nap: 5